Liptai és Fodor is a portugálokban hisz

Vágólapra másolva!
A dél-európai válogatottakat tartják a legesélyesebbnek az labdarúgó Európa-bajnokság megnyerésére az MTI által megkérdezett közszereplők, művészek, sportolók, sportvezetők.
Vágólapra másolva!

A futball iránti érdeklődésükről is ismert hírességeket a végső győztes megtippelése mellett arra kérte a távirati iroda, hogy meséljék el, mik a terveik a kontinensviadalt illetően, és árulják el, van-e kedvenc csapatuk, amelyért ezúttal (is) szorítanak.

Almássy Kornél, az MDF alelnöke: "Németország és Spanyolország válogatottjának szurkolok, azt várom, hogy a két csapat közül az egyik nyerje meg az Eb-t. A nagyok mellett olyan "kiscsapatoknak" is szurkolok, mint az osztrákok vagy a horvátok. A franciák játékát nem szeretem, az olaszoké pedig azért nem tetszik, mert túlságosan védekező a stílusuk. Amennyire időm engedi, igyekszem minél több mérkőzést megnézni, a döntőt valószínűleg baráti társaságban követem nyomon".

Bereményi Géza, író, rendező: "Nálam a spanyolok a favoritok és a franciáknak szurkolok. Természetesen annyi meccset nézek majd meg, amennyit csak tehetek."

Csapó Gábor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó: "Nálam hat-nyolc csapat alkotja az esélyesek körét, az én tippem Franciaország, s az orosz válogatott különösen szimpatikus számomra. Össze-vissza fogom nézni a mérkőzéseket, de azért leginkább odahaza. Viszont nem ülök majd állandó jelleggel a képernyő előtt, hogy minden meccset lássak, mert az azért túl sok lenne. Már a két egymást követő napon rendezett BL-meccseket is olykor soknak éreztem.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke: "Természetesen figyelemmel követem majd az eseményeket, mert nagyon érdekel az Eb. Azt hiszem, a győzelemre a németeknek, az olaszoknak, a portugáloknak és a hollandoknak van esélye. Én a portugáloknak és a spanyoloknak szurkolok."

Gianni Annoni, olasz származású televíziós műsorvezető: "Úgy gondolom, ha továbbjutunk ebből a halálcsoportból, akkor megnyerjük az Európa-bajnokságot. Szerintem a történelem ismételni fogja önmagát, és ahogyan a franciák a 98-as vb-győzelmük után Eb-t tudtak nyerni, úgy nekünk is sikerülni fog ez a bravúr. Fabio Cannavaro kiválásával vesztettünk egy vezért, de Roberto Donadoni szövetségi kapitány szerintem meg tudja majd oldani a pótlását. Úgy vélem, Gennaro Gattusónak kellene lennie az új csapatkapitánynak. A döntőn ott leszek."

Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje: "Az angolok a kedvenceim, de miután ők nem jutottak ki az Eb-re, ezért helyettük a portugáloknak és a hollandoknak szurkolok. Remélem a portugálok nyernek, de azért a németeket sem szabad leírni. Egy mérkőzést élőben a helyszínen nézek meg a fiammal, még nem tudom, ez melyik találkozó lesz."

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya: "Nehéz lenne megjósolni, hogy ki végez az élen, de szerintem vagy a franciák, vagy az olaszok nyerik az Eb-t. Én bizony a magyaroknak drukkolok, de hát a mieink sajnos nincsenek ott az Európa-bajnokságon... A külföldi csapatok között nincs kifejezett kedvencem, alapvetően azonban a latinos focit szeretem. Amelyik meccset tudom, azt otthon fogom nézni tévén, ha lehet, baráti körben, ám hozzáteszem: nem vagyok a labdarúgás rabja, így ha például lemaradok egy mérkőzésről, viszont már tudom a végeredményt, biztosan nem nézem meg, amikor megismétlik."

Kukorelly Endre, író, az íróválogatott tagja: "Szerintem a spanyolok lesznek az Európa-bajnokok. Amúgy nem szurkolok egyik csapatnak sem, csakis a magyaroknak, a drukkolás ugyanis úgy gondolom, hogy identitás kérdése... Amennyire elfoglaltságaim engedik, vagyis amikor csak lehet, nézni fogom a mérkőzéseket."

Liptai Claudia, színésznő, televíziós műsorvezető: "Általában az angoloknak szurkolok, de ők most csak nézők lehetnek. Így aztán a portugálokért szorítok. Jó lenne, ha most már nyernének, mert négy éve megérdemelték volna, de a görögök ellen nem sikerült. Azt erősen kétlem, hogy kiutaznánk valamelyik meccsre. Olyan helyen fogom nézni a mérkőzéseket - otthon vagy pubban -, ahol nyugodtan kimehetek, ha unalmas a játék."

Pálinger Katalin, az olimpiára készülő kézilabda-válogatott kapusa: "Az olaszok győzelmére tippelek, szerintem ők nyernek majd. Az edzőtábor miatt nem tudok kimenni meccsre, így aztán marad a tévé."

Simicskó István, kereszténydemokrata politikus: "A francia, olasz, német és portugál négyesből a portugálok győzelmét várom. A küzdősportok mellett a futballt is szeretem, egy-egy izgalmasnak tűnő mérkőzést a helyszínen nézek végig. Ilyen volt a magyar-görög barátságos meccs is. Játszani azonban jobban szeretem a futballt, mint nézni, nem véletlen, hogy tagja vagyok a parlamenti válogatottnak is. Az Eb-t itthonról figyelem, jó lenne, ha a magyarok is ott lennének egy ilyen tornán. Mivel azonban nincsenek ott, a horvátoknak szurkolok majd".

Szuper Levente, a világelitbe feljutott jégkorong-válogatott elsőszámú kapusa: "Az olaszoknak drukkolok, és szerintem ők és a németek vívják majd a döntőt. Az biztos, hogy nem megyek ki mérkőzésre, hanem otthon barátokkal, családtagokkal nézem majd az összecsapásokat."

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke: "A spanyoloknak szurkolok, szerintem ők lesznek az Európa-bajnokok, bár nem ők az esélyesek. A dél-európai csapatok játéka tetszik, azt szeretem a legjobban. A helyszínre sajnos nem tudok elutazni, ezért Szegeden, köztéri kivetítőkön nézem majd a mérkőzéseket."