Gólyáinkat figyeli a világ a neten

Vágólapra másolva!
A Magyar Madártani Egyesület új, Nagyhalászban található gólyafigyelő kamerája bekerült az EarthCam legjobb tíz webkamerája közé.
Vágólapra másolva!

A világszerte működő webkamerák egyik legnagyobb tematikus gyűjteményének, az EarthCamnek a jelmondata: Where The World Watches The World, vagyis ahol a világ nézi a világot. Ennek megfelelően számos webkamera tekinthető meg a honlapon, és ezekre a látogatók szavazhatnak. Kifejthetik mennyire elégedettek a látvánnyal, a technikai megvalósítással, a kamera nyújtotta élménnyel.

"Ma kaptam egy emailt az EarthCam honlap fenntartóitól, amelyben gratuláltak ahhoz, hogy a nagyhalászi gólyakameránk bekerült a top 10-be. Ez igazán örömteli hír, hiszen mindössze hat napja regisztráltam a világszerte ismert honlapon három kamerát" - fogalmazott Nagy Károly, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa. A nagyhalászi kamera az EarthCam oldalán is látható.

A Magyar Madártani Egyesület (MME) a gólyák védelme érdekében kiemelt kampányt indított, amelynek részeként idén két új webkamerát helyezett ki. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Nagyhalászban a református templom tornyán, valamint a Pest megyei Tápiógyörgye egyik villanyoszlopán kaptak helyet a készülékek, amelyek segítségével nemcsak a Magyar Madártani Egyesület munkatársai, hanem az internetezők is nyomon követhetik mi zajlik a gólyafészkekben. A weboldal további érdekessége, hogy az MME szakemberei blogon rendszeresen közlik a madarakkal kapcsolatos legfrissebb információkat és a látogatók feltehetik nekik kérdéseiket.

Magyarországon 2008-tól összesen kilenc webkamerán figyelik a gólyákat, ebből nyolcat fehér, egyet pedig fekete gólya fészke közelébe tettek. Magyarországon mintegy 4800-5000 gólyapár költ. Fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 ezer forint.