USA: tiltakoznak a laptopok átkutatása ellen

Vágólapra másolva!
Bár a bíróság jóváhagyta, két csoport mégis tiltakozik a laptopok átkutatásának gyakorlata ellen - adta hírül az IDG. A bíróság szerint azonban bárki átvizsgálható.
Vágólapra másolva!

Még zajlik Michael Arnold ügye 2005-ben kezdődött ügye, akit a Fülöp-szigetekről hazatérve szólítottak fel laptopjának megmutatására. A határőrök előbb meztelen nőket tartalmazó képeket, később pedig gyermekpornográfiának vélt anyagokat is találtak, így a berendezést elkobozták. Arnold védője azzal érvelt, hogy a laptop nem számít olyan módon átkutatható tárgynak, mint a poggyász, hiszen rengeteg személyes, családi, egészségügyi információt tartalmaz. Amennyiben a 2005-ös kutatás jogszerűtlen lett volna, úgy azt nem használatnák fel Arnold ellen bizonyítékként.

Az EFF internetes szabadságjog-védő társaság és a Vállalati Utazási Vezetők Szövetsége (ACTE) beavatkozókét lépett be a Michael Arnold perébe. Lee Tien, az EFF ügyvédje szerint az amerikai határőrök gyakran vizsgálnak át alapos gyanú nélkül laptopokat, és ebből számos incidens származott már. Az ügyben ítélő bíró szerint azonban megnyugtató, hogy a hatóságok bármely elektronikus adathordozót átvizsgálhatnak alapos gyanú hiányában is.

Az EFF azt várja, hogy az általuk benyújtott szakértői anyag értelmében újra megvizsgálják az ügyet pár hónapon belül. A társaság ügyvédjét az IDG megkérdezte, hogy egy olyan ügybe való belépés, ahol a vádlott valóban gyermekpornót tartott a gépén, nem árt-e az ügynek. Tian szerint azonban a véletlenszerű átvizsgálások ettől a ténytől függetlenül törvénytelenek maradnak, ám a megállított majd továbbengedett utasok közül senki sem indít pert.