Az élen a helyzet csak kicsit változott

Vágólapra másolva!
A szombati versenyek után gyorsan megtratották a vasárnapi futamok előtti időmérő edzéseket, amelyek közül egyen történt meglepetés. A Suzuki Kupában ugyanis az előző versenyből kizárt Bittman Attila futotta a legjobb időt.  A seatoknál Kiss, a clióknál Vida, a nagytúrában Rácz, a kistúrában Walterné, míg a formaautóknál Eszenyi volt a leggyorsabb.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Kiss Norbi ezúttal csak egy hajszállal volt gyorsabb Wéber Gábornál és Michelisz Norbinál

A szombat délutáni rajthelyhajhászást a tegnap óta pihenőpályán lévő Suzuki Swiftesek indították, az újrakezdés Bittmann Attilának sikerült a legjobban, 16 századdal Asi elé furakodott, ideje 2:21,407 perc. A harmadik és negyedik kockából Farkas László és Elekfy Witold indulhat, mögöttük Lendvai István és Bús Edina sorakozik majd fel. Holnap érdekes helyzet elé néz az élmezpny, hiszen a tegnapi versenyből több sportszerűtlen manővere miatt kizárt Bittman Attila megy az élről.

A hármas csoportban Walterné Dancsó Adrienn harcolta ki magának az élről indulás jogát, 43 századdal volt gyorsabb Zentai Sándornál. A megrögzött fogadók megtehetik holnapra tétjeiket. Nagy Norbert - aki tízes évei elején járva annyira fiatal, hogy az ifjú jelző is öregítené - a tegnapi negyedik helyezését ma megtoldotta egy harmadik legjobb edzésidővel. Ugyanebben a mezőnyben indultak el a Clio kupások, akik közül ezen az időmérőn is Vida János volt leggyorsabb. Mögötte Gulyás Gergő jött fel a második helyre, Vizin Tamás csak a harmadik.

A formautók edzésén Eszenyi László lett a leggyorsabb 1:44,807 perccel, Chanoch Nissany 1,1 másodperccel volt lassabb nála. Bianca Steiner a harmadik kockából próbálhat kitörni, mellé Alon Day sorakozhat fel.

A Seat Leon Szuperkupa időmérőjén Kiss Norbert éppencsak - 46 ezreddel, 1:56,851 perc - megszökött Wéber Gábor elől, aki a mai kiállást feltehetőleg nehezen viselte, és holnap minden felgyülemlett energiáját beleöli majd a futamba. Michelisz Norbert sincs messze Kisstől, mindössze egy tizeddel hátrébb várakozik a kínálkozó lehetőségre. Hatvani Bálint a negyedik rajtkockából indulhat. Brachna, Bárkovics, Balásdi-Szabó, Kontra a további sorrend.

A Group 2 hazai vonatkozásában Rácz István lett a leggyorsabb (1:52,784 perc) négy tizeddel Walter Csaba előtt. Bódis Kálmán harmadik, Perényi negyedik, Herter ötödik. Rácz legjobb magyar idejével a negyedik kockából rajtolhat Konopka, Rosina, és Liedl után, Walterrel, Stancoval, Bódissal és Perényivel a nyomában.