Jól hoz a konyhára az étolajtrükk

Vágólapra másolva!
Az étolaj drasztikus drágulása miatt megnőtt a kereslet a külföldről behozható olcsóbb termékek iránt. A nagyobb hazai éttermek vezetői hetente több száz liter jó minőségű étolajat próbálnak meg behozatni, hogy legalább emiatt ne kelljen árat emelniük. A gazdák is szívesen tankolnak étolajat a nagyfogyasztású dízel munkagépekbe és teherautókba, így csökkentve a költségeket. Nem biztos, hogy jót tesz a motornak, de mivel száz forintot spórolnak egy literen, megéri.
Vágólapra másolva!

Hetente egyszer indulnak útnak több megyéből is azok a teherautók, amelyekkel Passau mellől hoznak be étolajat a magyar vendéglátóipari egységek. Kalmár János étteremvezető az [origo]-nak elmondta, azért próbálkoznak a saját beszerzéssel, mert Magyarországon az elmúlt egy év alatt duplájára emlekedett az étolaj ára. Hiába próbálnak itthon nagy mennyiséget olcsóbban vásárolni, mivel a közeli kisebb üzemek bezártak, ezért a lehetőségek is csökkentek.

Az ügyvezető igazgató jelenleg két éttermet működtet, havonta csaknem száz liter napraforgóolajat használ fel. Saját teherautójával kéthetente fordul az egyik alkalmazottja, és 1 euróért szerzi be az olajat Németországból, közvetlenül a sajtolóüzemből. A szállításnak így természetesen vannak költségei, de még így is jobban megéri, mint itthon megvenni az olajat.

Addig hozzák, míg erős a forint

Német címke van rajta, de számlával igazolt termék, a minősége ugyanaz, mint a hazaié, és 400 forint helyett egyelőre 250-ért lehet hozzájutni - magyarázta Kalmár János. Ha a többi élelmiszer-alapanyag után még az étolaj drágulását beépítenék az árakba, lassan egy vendég se jönne be az étterembe - jegyezte meg az üzletvezető. Így viszont igyekznek legalább nyáron hozzájutni az olcsóbb étolajhoz, mert félő, hogy ha a nyár végén meggyengül a forint, akkor már nem éri majd meg behozni a német étolajat.

Kalmár János elmondta, azért választották éppen Németországot, mert a környező országokban is egekbe szökött az étolaj ára az elmúlt hónapokban. Ukrajnában az élelmiszer-drágulás még tavaly elkezdődött az agráripari termékek kínálatcsökkenése miatt, majd folytatódott a termelés növekedési ütemének idei csökkenése következtében - közölte az ukrán gazdasági minisztérium. Az étolaj 114 százalékkal lett drágább.

Vámszabályt nem sértenek a fent vázolt gyakorlatot folytató éttermek tulajdonosai, mert az Európai Unión belülről vásárolt étolaj után nem kell vámot fizetni. Az üzletvezetőknek természetesen számlával kell igazolniuk a beszerzést - mondta érdeklődésünkre Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.

Jó a termés, mégsem csökken az ár

Ha csak kis mennyiségben is, de furcsa, hogy ilyen olcsó lehet Németországban az étolaj egyes sajtolóüzemekben - mondta az [origo]-nak Elek Barna, a Pellet Kft. tulajdonosa. Maga tíz éve foglalkozik sajtolással saját kisüzemében, és szerinte a folyamatosan emelkedő alapanyagár miatt nem lehet már olcsó étolajról beszélni. Sőt, további áremelkedésre lehet számítani. Így elképzelhetőnek tartja, ha tovább emelkedik az alapanyag ára, akkor neki is jobban megéri majd eladni saját termését, és befejezni a sajtolást.

Az idén jó napraforgótermésre lehet számítani, az [origo] által megkérdezett szakemberek szerint ez azonban nem fogja csökkenteni az árakat. Az olajosmagért több mint dupláját kérik már tavaly óta, ennek hatására drágul az üzletekben is az étolaj. Tavaly egy mázsa napraforgóért 5 ezer forintot, míg idén 12 500, sőt 15 ezer forintot is fizetnek a szárítóüzemek. A jóval több mint százszázalékos drágulás főként az étolaj árára hat, de emelkedhet a margarin, valamint egyes, a növényt alapanyagként használó kozmetikai cikkek és a takarmány-napraforgó ára is.

Forrás: [origo]

A magyar családok nagy része étolajat használ zsír helyett

Konrád Árpád négy hektáron termel gabonát, ennek a fele napraforgó. Szerinte már azzal jól jár, hogy a gazdaságában használt gépeket olcsóbban tudja megtankolni a saját maga által termesztett és önköltéségi áron kisajtolt napraforgóval. A motornak ez ugyan nem tesz jót, de a termelő nem tud tovább lépést tartani az emelkedő dízelárakkal.

Jelenleg a megtermelt olajosmag felét tankolásra, másik felét pedig étkezésre kénytelen használni. A tankoláshoz használt olaj kisajtolása kevesebbe kerül, mert nem kell annyira finomítani, mint az étkezésit. Konrád Árpád az álatala tenyésztett csirkéknek is étolajat tesz a takarmányába: a hidegsajtoláskor keletkezett, úgynevezett napraforgó-pogácsát a száraz eledelhez keveri. Ez nemcsak jó adalék a csirkének, de egészségesebb is lesz tőle a húsa - magyarázta az [origo]-nak a szabolcsi termelő.

Félmillió hektár termőterület

Étolajban önellátóak vagyunk. Jelenleg csúcson vannak a termőterületek, 500 ezer hektáron termesztenek Magyarországon napraforgót - mondta az [origo]-nak az Agrártudományi Intézet osztályvezetője. Tunyoginé Néhai Vera szerint az alapanyag felhasználási iránya nagyon nagy mértékben növekedett. A magyar családok nagy része kénytelen megvásárolni akár a drágább olajat is, mert az elmúlt években a zsír helyett teljesen átálltak az étolajra. Így akár a feketén behozott étolajnak is hamarosan megnőhet az ázsiója, ha a piaci felügyelet nem fordít rá fokozott figyelmet.

Az Európai Unióban is keresik a megoldást az étolaj árának csökkentésére. A napokban Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa rámutatott, hogy az étolaj és a zsír 12 százalékkal drágult az uniós országokban, miközben az élelmiszerárak 7 százalékkal emelkedtek. Az energiahordozók, a szállítás és a munkaerő egyaránt drágult.

A mezőgazdasági biztos szerint további étolajdrágulás várható. A bioüzemek ugyanis egyre több napraforgót és repcét használnak fel, a megnőtt felvásárlási ár pedig a kiskereskedelemben is lecsapódik. Az ENSZ ugyanakkor az EU-t és az Egyesült Államokat egyaránt hibáztatja, amiért ösztönzik az élelmiszernövények felhasználását bioüzemanyagok előállítására, és ezáltal hozzájárultak a globális élelmiszerár-robbanáshoz.