Samsung Omnia - az iPhone 3G újabb ellenfele?

Vágólapra másolva!
A Samsung egy pillanatig sem tétlenkedik, látva az Apple újabb telefonja körül kialakult felhajtást. A hamarosan a piacra kerülő Omnia egyedi felhasználói felületet, hatalmas érintésérzékeny kijelzőt és 7,2-es HSDPA-t ígér.
Vágólapra másolva!

A Samsung már korábban is próbálkozott nagyméretű, érintésérzékeny telefonok kifejlesztésével, de azok elsősorban a divat szerelmeseinek készültek. A koreai gyártó, a HTC-hez hasonlón most egy olyan készüléket mutatott be, amelyet egyértelműen az Apple iPhone 3G ellenfelének szánnak. A HTC Touch Diamondhoz hasonlóan a Samsung Omnia is megkapta a Windows Mobile 6.1 operációs rendszert, amellyel már elérhető az új, háromdimenziós, animált kezelőfelület, amely teljes mértékben testre szabható és látványos felhasználói élményt tesz lehetővé. Az interneten látható videók alapján élesen kitűnik, hogy a desktop új animált ikonokat kapott, melyekkel sokkal élvezetesebb a telefon használata.

A Samsung Omnia első ránézésre hasonló méretekkel és kialakítással rendelkezik, mint az Apple sikerterméke. A 3,2 colos, tehát igen méretes kijelző természetesen akár az ujjainkkal vagy egy stylusszal is kezelhető. A beépített wifi-adóvevő segítségével az ingyenes vagy az otthoni WLAN-hálózatokra tudunk rákapcsolódni vezeték nélkül, illetve a 7,2 Mbit/sec-es HSDPA-nak hála, a ma elérhető leggyorsabb mobilinternet-technológiával járó villámgyors sebességet élvezhetjük. Az új Opera böngészőnek köszönhetőn még élvezetesebb a weboldalak megtekintése, illetve az új szoftver előrevetíti az Internet Explorer halálát, még egy Windows telefonon is.

A telefon hátlapjában egy 5 megapixeles kamera található, amellyel végre minőségi fotókat készíthetünk. A készülék képes lesz érzékelni, hogy milyen irányba tartjuk az Omniát, és ezáltal fotónézegetés közben a képek úgy fordulnak el, ahogy éppen magát az eszközt forgatjuk a levegőben. A Samsung Omnia i900 2008 augusztusában kerül a boltokba.