A Daimler erősítette a forintot

Vágólapra másolva!
Szerdán a forint erősödését tovább lendítette a Daimler magyarországi nagyberuházásának híre.
Vágólapra másolva!

Az eurót délután négy órakor 243,30/40 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben, szemben a kedd délutáni 245,60/70 forinttal, ami 0,94 százalékos forint erősödésnek felel meg.

A forint folyamatosan erősödött a nap folyamán, követve a feltörekvő piaci és a régiós devizák árfolyamának alakulását. A kereskedők az erősödést a régiós devizákkal szemben javuló befektetői megítélésnek és feltörekvő piaci devizákkal szemben erősödő kockázatvállalási hajlandóságnak tulajdonítják, de piaci vélemények szerint a forintnak egyértelműen kedvezett a hír a kecskeméti Mercedes gyár beruházásáról. A forint azt követően is folytatta erősödését, hogy a török líra és a dél afrikai rand erősödése megtorpant, majd fordulatot vett

A dollárt a budapesti bankközi kereskedelemben 157,10/20 forinton jegyezték délután, a keddi 158,50/60 forint után.