Eladják a Pápai Húst

Vágólapra másolva!
Másfél évvel a felszámolási eljárás kezdete után piacra kerül az egyik legnagyobb magyarországi húsipari cég, a tavaly több mint 21 milliárd forintos árbevételt elérő Pápai Hús Zrt. - értesült a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A sikeres reorganizációt követően az előzetes érdeklődések alapján jó esély mutatkozik az értékesítésre, így a felszámoló meghirdette az egykor a Carnex-csoporthoz tartozó Pápai Hús Élelmiszeripari Feldolgozó Zrt.-t - közölte Varga Jenő, a felszámoló Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tavaly több mint 21 milliárd forint nettó árbevételt elérő húsipari cég irányára - a központi telephellyel és a pápai ipari parkban lévő területtel együtt - ötmilliárd forint plusz áfa. Az ajánlatokat június 30-áig lehet benyújtani a felszámolónak. A Vectigalis abban bízik, hogy a társaságnak már az idén új tulajdonosa lesz.

A csaknem százéves múltra visszatekintő, 2006 decembere óta felszámolási eljárás alatt lévő Pápai Hús már 2004-től súlyos finanszírozási gondokkal küszködött. Vesztesége tavalyelőtt - 20,5 milliárd forintos nettó árbevétel mellett - meghaladta a 600 millió forintot. Hitelezőivel szemben mintegy ötmilliárd forintos adósságot halmozott fel. A Vectigalis 2007 telén reorganizációs programba kezdett a cégnél: sikerült visszaszerezni a beszállító termelők bizalmát, rendezték a banki kapcsolatokat (bár felszámolás alatt lévő cég lévén fejlesztési hitelt nem kaptak), nem utolsósorban pedig sikeres piaci offenzívába kezdtek. A társaság tavaly a belföldi piacon kívül már az Egyesült Államokba, Japánba és Oroszországba is egyre nagyobb volumenben szállított, Magyarországon pedig új üzletláncokkal és szállodákkal kötött szerződéseket. A sikerekben jelentős része volt a felszámolás alatt végrehajtott több száz millió forint értékű technológiai fejlesztéseknek, valamint a cég két új, prémium kategóriás termékcsaládja bevezetésének. (A Pápai Hús sült prágai sonkája a Magyar Termék Nagydíjat is kiérdemelte.)

A cég a korábbiaknál jobban használta ki kapacitásait, és közben az 1350 munkahely is megmaradt. A társaság üzemi vesztesége 2007-ben jelentősen csökkent, ráadásul már minden feltétele megvan annak, hogy a cég értéke és eredményessége az esetleges újabb fejlesztésekkel tovább növekedjen - olvasható a Napi Gazdaságban.