Eredménytelen volt az olajár miatti találkozó

Vágólapra másolva!
Nem született érdemi döntést az olajtermelő és - fogyasztó országok dzsiddai találkozóján a rekord magas olajárral kapcsolatban. Egyedül Szaúd-Arábia ajánlotta fel, hogy növeli olajkitermelését az árak leszorítása érdekében, de javaslatát meg sem vitatták. Az OPEC konkrét intézkedés helyett átláthatóságról és információcseréről értekezett.
Vágólapra másolva!

Bár a piaci olajellátás megfelelő szintű, Szaúd-Arábia kész még több olaj piacra dobására az év hátralévő részében annak érdekében, hogy az árak elmozduljanak a mostani rekord magas szintjükről - közölte Ali al-Naimi szaúdi olajügyi miniszter az olajtermelő és fogyasztó országok vasárnap Dzsiddában véget ért értekezletén. Szaúd-Arábia már korábban bejelentette, hogy júliusban napi 9,7 millió hordós szintre emeli a kitermelést, ami azt jelenti, hogy kétszeri lépésben májushoz képest napi 550 ezer hordónyi termelésnövelést hajt végre. Naimi elmondta: ha fogyasztói igény van rá, még e szint fölé is emelhetik a kitermelést.

Az OPEC mint szervezet azonban majd csak szeptemberben dönt a kitermelés esetleges módosításáról, így a hírek szerint meg sem vitatták, hogy esetleg más OPEC-tagok is csatlakoznának a szaúdi kitermelés növeléshez. Kuvait jelezte hajlandóságát, de konkrét vállalást nem tett. Szakértők véleménye szerint érdemi döntést, konkrét intézkedést azonban - az önálló szaúdi kezdeményezéseken túl - nem hoztak a tanácskozáson.

Az OPEC nem a kínálat bővítésére helyezi a hangsúlyt: az értekezlet után közzétett közleményük szerint a pénzpiacok átláthatóságán kell javítani, és meg kell valósítani az energiatermelő és -fogyasztó országok olajipari folyamataira vonatkozó információik intenzívebb cseréjét.

Az olajárak több mint a duplájára emelkedtek egy év alatt, és elérték a hordónkénti 140 dolláros szintet. Az olajtermelő országok szerint nem a kínálat-kereslet egyensúlyának megbomlása okozta az árak emelkedését, hanem elsősorban a spekuláció, ezért is tartják fontosnak a pénzpiacok átláthatóságát. Ezzel akarják elérni, hogy jobban követhető legyen a nemzetközi pénzpiacoknak az olajárakra, illetve azok ingadozására gyakorolt hatása.

A dzsiddai értekezleten 36 ország, 7 nemzetközi szervezet és 22 olajtársaság képviselője vett részt. A tanácskozás folytatása októberben Londonban lesz.