Félti az EB a könyvvizsgálókat

Vágólapra másolva!
Húsz év alatt tízről négyre csökkent a nagy nemzetközi könyvvizsgáló társaságok száma. Az Európai Bizottság szerint félő, hogy ha folytatódik ez a tendencia és még eggyel csökken a Big 4 cégek száma, megbomlik a piac, s a megmaradtak vagy kivonulnak a könyvvizsgálatból, vagy aranyáron fogják kínálni szolgáltatásaikat - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A kellemetlen forgatókönyv elkerülésére a bizottság javaslatot tett a könyvvizsgálók felelősségének csökkentésére. A javaslat a kockázatvállalás mértékének korlátozásával reméli helyreállítani a piaci versenyhelyzetet és erősítené a tőkepiacokat - értesült a Napi Gazdaság.

Magyarországon nem nehezedik ekkora nyomás a könyvvizsgálókra, de nagy köztük a verseny, ami lenyomja az árakat. Erre a kisebb könyvvizsgáló cégek rendszerint azzal reagálnak, hogy igyekeznek minél kevesebb szolgáltatást nyújtani. A vállalkozók viszont a bizonytalan gazdasági környezet és az ebből fakadó növekvő piaci kockázatok miatt elvárják a pénzügyi kockázatok kezelését, amire viszont csak a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező vállalkozások képesek - vélekedett Gerendy Zoltán, a világ ötödik legnagyobb nemzetközi könyvvizsgáló hálózatának tagjaként működő BDO Forte ügyvezető igazgatója.