Jól megy a Wallisnak

Vágólapra másolva!
A Wallis Csoport 30 százalékkal 85 milliárd forintra növelte összesített árbevételét 2007-ben, adózott eredménye pedig a 2006. évi 8,3 milliárd forintról 13 milliárdra nőtt - mondta Müllner Zsolt vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tag-társaságok közül a Wing (korábban Wallis Ingatlan) Zrt. árbevétele 21 milliárdról 41 milliárd forintra emelkedett a múlt évben, adózott eredménye a 2006. évi 5 milliárd forintról 11 milliárd forintra nőtt.

A csoport 2006-ban még teljes konszolidáción esett át, de a múlt évben külön konszolidálták a Wing Zrt.-t és külön a többi céget. Így a Wing 41 milliárd forintos konszolidált árbevétele, valamint a többi csoporttag 44 milliárd forintos konszolidált árbevétele együtt adja ki a 85 milliárd forintos összesített árbevételt.

Müllner Zsolt az MTI kérdésére elmondta, hogy a belső árak problémái, valamint a banki limitek késztették arra a csoportot, hogy a legnagyobb árbevételű társaságát ne vonja be a konszolidációba.

A Wing Zrt. leányvállalataként működő kivitelező cég, a Market Zrt. közel megduplázva, 51 milliárd forintra növelte árbevételét 2007-ben. Az adózott nyeresége pedig 1,7 milliárdról emelkedett 2,1 milliárd forintra. Ez a cég a teljesítményének felét a csoporton kívülről szerezte, így a Wing konszolidált árbevételében csak ez a hányad szerepel.

Az ingatlan- és építési üzletágon kívül a csoport legjelentősebb cége a Graboplast Zrt. Ez a társaság az elmúlt évben 19 milliárd forintról 22 milliárd forintra növelte árbevételét, az adózott nyeresége pedig 1,1 milliárdról emelkedett 1,5 milliárd forintra.

Az autó üzletág árbevétele 22 milliárd forintról nőtt 24 milliárdra, miközben a saját tőke 1,3 milliárdról emelkedett 1,4 milliárd forintra. Az adózott nyereség ezzel párhuzamosan 60 millió forintról 250 millióra nőtt. A BMV és a Mini márkából 45 százalékkal részesedik a Wallis, az Opel és a Citroen kereskedések pedig az első, illetve a második helyen végeztek a magyar piacon 2007-ben.

A Polar Mobil Kft. 8 közép-kelet-európai országban kizárólagos importőre a Saab-nak.

Az elmúlt évben lépett a piacra a finanszírozási üzletág két, Milton nevű Zrt.-je. Az egyik hitelt, a másik lízinget kínál kis- és közepes méretű vállalkozásoknak ingatlanfedezetre. Az együttes portfóliójuk meghaladta az elmúlt év végén a 8,5 milliárd forintot.

A Geohidroterv Kft. környezetvédelmi felméréseket, tervezést végez, a hazai piacon kívül Romániában is. A Hidrogáz Kft. pedig a termálvízből kivont metánt használja fel gázmotorok hajtására. A gázmotor villanyáramot és hőt termel, az előállított hővel a kútnak helyt adó település középületeit fűtik - mondta a vezérigazgató.

Az 1991-ben alapított Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Zrt. jegyzett tőkéje - a céginformáció szerint - 1 milliárd 870 millió 400 ezer forint. A részvények a cég saját és Veres Tibor igazgatósági elnök kezében vannak.

Müllner Zsolt kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelenlegi piaci környezetben a csoport nem készül a tőzsdére.