Brit kamionosok a magas üzemanyagárak ellen

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél nagyobb tiltakozó felvonulást kezdtek szerdán Angliában a brit kamionosok a példátlanul magas üzemanyagárak ellen. Szerda délelőtt hozzávetőleg ötszáz teherautó indult több irányból London felé rendőri felvezetéssel a bevezető autópályákról, lassú menetben, hogy felhívja a figyelmet a brit közúti fuvarozók ellehetetlenülő helyzetére a rendkívüli üzemanyagárak miatt.
Vágólapra másolva!

Az előző, hasonló tiltakozás májusban volt, akkor háromszáz kamion vonult London, illetve a walesi főváros, Cardiff belső területeire. A Transaction 2007 nevű szervező csoport szerint egy átlagos nyergesvontató heti üzemanyagköltsége most már eléri az ezer fontot (300 ezer forint), ami miatt kis és közepes fuvarozó cégek százai mennek tönkre. A benzin és a gázolaj kiskereskedelmi ára Nagy-Britanniában már rég és jóval túlhaladta a korábban elképzelhetetlen szintnek tartott literenkénti egy fontot; jelenleg 1,30 font (400 forint) a tipikus ár.

A kamionosok azt követelik, hogy a kormány a dízelüzemanyagból literenként 25 penny adóvisszatérítésben részesítse a közhasznú szállítási feladatokat ellátó vállalkozókat. Ezt szerintük egyebek mellett az is indokolja, hogy a szakma behozhatatlan versenyhátrányban van a külföldi konkurenciával szemben. A kamionosok azzal érvelnek, hogy a külföldi, zömmel kelet-európai versenytársak, jóval olcsóbb üzemanyaggal teletankolt teherautókkal kelnek át a kontinensről, és anélkül teljesítenek nagy-britanniai szállítási megbízatásokat, hogy a drága brit dízelből vásárolniuk kellene.

Nagy-Britanniában a nagy adótartalom miatt a legdrágább az üzemanyag az Európai Unión belül, és a brit fuvarozók az elmúlt években többször is tiltakozó akciókkal próbálták az üzemanyagárakat terhelő adók csökkentésére rászorítani a kormányt.

Az adócsökkentésért kampányoló egyik szervezet - Fuel Lobby - már az évtized elején súlyos, országos üzemanyag- és áruhiányt okozott Nagy-Britanniában azzal, hogy az akkor tervezett üzemanyagadó-emelés ellen tiltakozva egy hétre eltorlaszolta az olajfinomítók kiszállítási útvonalait, pedig akkor a kiskereskedelmi üzemanyagárak még csak 70 penny körül jártak literenként.