Pert nyert az OMV ellen a PSZÁF

Vágólapra másolva!
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) első fokon pert nyert a Fővárosi Bíróságon az OMV ellen, amit az osztrák olajipari vállalat azért indított, mert a felügyelet 25 millió forintra büntette piacbefolyásolás miatt - tudta meg a felügyelettől csütörtökön az MTI.
Vágólapra másolva!

A PSZÁF tavaly hivatalból indított eljárást, s megállapította: a Mol Nyrt. névre szóló törzsrészvényekre 2007. június 15-ét követő időszakban kötött ügyletek során, illetve az OMV időközben nyilvánosságra hozott szándéknyilatkozatában megfogalmazottak alapján sérültek a piacbefolyásolásra, illetve a vállalatfelvásárlásra vonatkozó egyes törvényi rendelkezések.

A bírságot a határozat kézhezvételét követő 30 napon belül kellett a PSZÁF bankszámlájára befizetni.

A határozatot az OMV a Fővárosi Bíróság előtt támadhatta meg, amit meg is tett, igaz ennek a határozat végrehajtására nem volt halasztó hatálya.

A május közepén meghozott ítélet kézhezvételétől számítva az OMV-nek 15 napja volt fellebbezés benyújtására a Fővárosi Ítélőtáblához, amit az alperes meg is tett.

A PSZÁF értesülése szerint a tábla a tárgyalás napját még nem tűzte ki.

Amennyiben a tábla is a PSZÁF-nak ad igazat, az ítélet jogerőssé válik. Ebben az esetben az OMV felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Legfelsőbb Bírósághoz.