Megjelent a PM titokköri jegyzéke

Vágólapra másolva!
Egytől húsz évig titkosította a pénzügyminiszter a minisztériumban, illetve az irányítása alá tartozó szervezeteknél keletkező olyan dokumentumokat, amelyek szolgálati titoknak minősülnek - a jegyzék a Magyar Közlönyben jelent meg.
Vágólapra másolva!

A jegyzék alapján mindössze 1 évig titkos a szerencsejáték koncesszióra kiírt pályázat értékelő bizottságának a névsora.
A pénzügyminiszter irányítása alá tartozó szervezeteknél, részlegeknél szükséges szakképesítések vizsgáihoz készült kérdések titkosítási ideje 2 év.

A központi költségvetés finanszírozási tervei 3 évig, míg az APEH által ellenőrzésre kiválasztott adózók kiválasztásánál alkalmazott konkrét paraméterek 6 évig nem kerülhetnek nyilvánosságra.

Több 5 éves "titokkör" található a jegyzéken, például a makrogazdasági stratégia háttérszámításai, illetve a nemzetközi pénzügyi gazdasági szervezetekkel kapcsolatban kialakított tárgyalási stratégia.

Tíz évig nem hozhatók nyilvánosságra - egyebek mellett - a kincstár által meghatározott, a pénzmosásra utaló, és a bejelentési kötelezettséggel összefüggő adatok. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal védelmi berendezésével kapcsolatos adatok és dokumentációk 15 évig titkosak.

A leghosszabb titkosítási idő 20 év, ebbe a körbe tartozik például a Pénzügyminisztérium és az APEH, illetve a kincstár között a minősített adatállományra létrejött megállapodás, továbbá a nemzetközi szerződés alapján átvett, a költségvetéssel, és adóztatással kapcsolatos adat is.