Vita a szlovák korona átváltási árfolymáról

Vágólapra másolva!
A Bloomberg amerikai hírügynökség értesülése szerint az EU központjában más koronaátváltási árfolyamot szeretnének az euróra, mint Szlovákia.
Vágólapra másolva!

Az EU állítólag a jelenlegi paritás mellett lenne (30,1260 korona/euró), Szlovákia azonban egy számára előnyösebb rátát is szívesen látna. Pozsonyban egyelőre várják, hivatalosan milyen váltási javaslatot tesz Brüsszel a jövő héten.

Szlovák sajtójelentések szerint ugyan a fenti árváltási árfolyam Fico miniszterelnök számára sikert jelentene, de ennél jobb, erősebb korona elismerésének inkább örülne, mert erősebb inflációt fékező hatása lenne, márpedig az éves drágulási ütem májusra már elérte a 4 százalékot, sokat emelkedett tavaly augusztus óta.

szlovák pénzügyminisztérium és a jegybank csütörtökön nem kívánta kommentálni azt Bloomberg amerikai hírszolgálati iroda által közölt értesülést. Ugyanakkor emlékezetett arra, hogy az árfolyami döntésnél figyelembe kell venni, mi lenne az, ami országa exportőreinek kisebb problémát jelentene.