Vágólapra másolva!
Július 30-án Isztambulban, míg augusztus 6-án a Szusza Ferenc-stadionban csap össze az MTK Budapest a török Fenerbahce együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőjének második körében.

A magyar bajnok honlapjának tájékoztatása szerint a párharc első mérkőzését magyar idő szerint 20 órától játsszák majd a Fenerbahce pályáján, míg a hazai visszavágó 20.45 órakor kezdődik.

Az MTK-nak azért kell az újpestiek arénájában fogadnia az Eb-győztes Luis Aragonés vezette csapatot, mert a Hidegkuti-stadion nem felel meg az UEFA előírásainak.

A Győri ETO FC és a DVSC-TEVA egyformán július 17-én játssza első mérkőzését az UEFA Kupa-selejtező első körében, míg a visszavágókra július 31-én kerül sor.

A bajnoki ezüstérmes és kupagyőztes Debrecen a magyar szövetség honlapja szerint idegenben kezd a kazah Sahtar Karagandi ellen, közép-európai idő szerint 14 órától. A két héttel későbbi, hazai visszavágó 20 órakor lesz.

A Soproni Ligában bronzérmes győriek otthonukban 20 órakor játsszák az első meccset a grúz Zestafoni ellen, míg a második felvonásra magyar idő szerint 14 órától kerül sor július utolsó napján.