Kémkamerás laposmobil öt megapixellel

Vágólapra másolva!
A leglaposabb öt megapixeles mobil kameráját egy igen ötletes megoldással rejtették el. Kipróbáltuk a masszív Sony Ericsson C902-est.
Vágólapra másolva!

A Sony Ericcson C902-es egy lapos, masszív építésű kis készülék, amelyről kis utánajárással ki is derült, hogy ez a leglaposabb 5 megapixeles fényképezővel ellátott telefon: az oldalsó magassága mindössze 10,5 milliméter. A nagy felbontású kamera értelemszerűen a fotózásnál, a kényelmesen apró és lapos kialakítás pedig akkor jön jól, amikor a telefont zsebre vágja az ember. Az általunk kipróbált tesztpéldány bordó színben pompázott, és az oldalán végigfutó fémes csíkoknak köszönhetően gyorsan kiérdemelte az "Árpádsávos telefon" megjelölést. Mint azt azonban a forgalmazótól megtudtuk, ebben a színben nem kerül forgalomba Magyarországon, csak feketében. Nem sokáig kellett viszont gondolkodnunk másik becenéven: hamarosan átkereszteltük "kémkamerás" telefonnak.

A fényképezőgép bekapcsolásához ugyanis szét kell húzni a telefont, ami elsőre egyáltalán nem egyértelmű, és ez a megoldás teljesen rejtve is tartja a mobil hátlapján az optikát, a vakut és az egészen miniatűr portrétükröt. Ha összecsattintjuk, olyan, mint egy teljesen hagyományos készülék.

A kamera kinyitása egy másik rejtett trükköt is felfed: a kijelző mellett kis kék érintőgombok tűnnek fel, amelyekkel a fényképezés beállításait módosíthatjuk. Egyben ez magyarázatot ad arra is, hogy miért olyan kicsi a készülék kijelzője: a tervezők ezeknek a kapcsolóknak tartották fenn a keskeny, 2 hüvelykes képernyő melletti sávot. Itt külön gombja van a fényképezőnek, a filmfelvevőnek, a médialejátszónak, és közvetlenül állíthatjuk a fókuszálás, a felvétel és a progam üzemmódját, valamint a vakut és az időzítőt.

Fotó: Virágvölgyi István [origo]
Beállítások a kijelző mellett

A kis dedikált érintőgombok már csak azért is jól jönnek, mert a telefon CyberShot kamerája sokrétű beállítási lehetőségeket kínál. A fókuszálási módnál kapcsolhatjuk be az arcfelismerőt vagy a makrót, felvételi módnál a sorozatlövést (BestPic, ilyenkor több felvételből választhatjuk ki, hogy melyik fotót szeretnénk megtartani), panorámát vagy a képre helyezett vicces grafikus kereteket, az automatikus programok pedig hétféle beállítást kínálnak, beleértve a dokumentumfotózást is.

Az viszont már kevésbé jön jól a fényképezésnél, hogy a kis képernyőn eléggé keveset látunk abból, amit célba vettünk. Legkevésbé az látszik, hogy éles lett-e a felvétel, avagy nem. Eleinte ráadásul gyakran bele is nyúltunk a kis érintőgombokba, viszont kellemes meglepetés, hogy a sikeres kapcsolásról enyhe rezgéssel értesít a telefon. Érdemes észben tartani azt is, hogy az aktuális beállításokat a készülék észben tartja a fényképező bezárása után is. A fontosabb opciók közül egyedül a fehéregyensúly-állítás került beljebb, egy hagyományos menügombbal elérhető listába.

Fotó: Virágvölgyi István [origo]
Megnyerő forma

Ha már kémkamerás mobilnak neveztük, ne feledkezzünk meg a szintén James Bondot idéző nyomkövető funkcióról sem. A telefon a fényképekhez csatolt adatokban azt is rögzíti, hogy azok hol készültek: ha a mobilra GPS-t csatlakoztatunk, akkor a pontos koordinátákat, nélküle pedig a mobil bázisállomások segítségével azt, hogy éppen melyik cellában tartózkodtunk. Ez utóbbi módszer városon belül nagyjából utca-háztömb pontossággal elárulja, hogy hol készült a felvétel. Ezt akár magán a készüléken is megnézhetjük: ha van mobilnet kapcsolatunk, akkor a mobilos Google Mapsen is megjelenik, hogy hol készült a fotó.

Említettük már, hogy a készülék igen masszív, ezt az érzetet a súlya mellett a jól összerakott fémborításnak és kemény műanyag billentyűzetnek köszönheti: a használat során a C902-es nem egy könnyed kis női készülék benyomását kelti. A mobil oldalán található zoom/hangerő és az exponáló billentyű is elég keményre sikeredett, emiatt az exponálás kicsit kényelmetlen lehet. Az elsütőgombot ugyanis erősen kell megnyomni, így a felvétel könnyen bemozdulhat, ha ehhez nem szokunk hozzá időben.

Fotó: Virágvölgyi István [origo]
A "rejtett" kamera

A mobil a lapos méret miatt kényelmesen hordozható, a fogása, külalakja is egyaránt kellemes, ezekben nem találhatunk kivetni valót. A kamera elhelyezése miatt eleinte könnyen belenyúltunk a képbe, erre érdemes odafigyelni, és az érintőgombokkal is könnyű véletlenül átkapcsolni egy-egy beállítást. A Sony Ericsson sikeresen megoldotta, hogy a készülékről az adatkábellel külön szoftver- vagy drivertelepítés nélkül le lehessen venni a fotókat a számítógépre, de ehhez rendelkezésre áll a Bluetooth is.

A készülékbe Memory Stick Micro (M2) memóriakártyát lehet helyezni, de a beépített 160 megabájt memória sem kevés, ha csak fotózáshoz használjuk: még a legnagyobb felbontásban készített fotókból is csaknem száz elfér benne. Persze a C902-est nem csak a fotó-, hanem a zenebarátok is használni fogják, így szükség lehet az extra kártyára. A telefon - a Walkman-sorozat gyártójához illően - nagyon szépen szól, viszont jackdugós hagyományos fülest csak headsetkábel használatával lehet rádugni, ezen található ugyanis az aljzat. A mobil - talán - egyetlen hiányossága, hogy nem Xenonlámpás vakuja van, ettől eltekintve minden olyan extrával rendelkezik, amit egy korszerű fotós mobiltól elvárhatunk.