Ukrán-bolgár-indiai acélvita

Vágólapra másolva!
A bolgár Kremikovci acélmű felmondta az ArcelorMittallal egy hete kötött szállítási szerződést, és ehelyett az ukrán Vorskla Steellel állapodott meg.
Vágólapra másolva!

A vezetés a dolgozók nyomására bontotta fel szerződést: csütörtökön mintegy 2 ezren tüntettek az ArcelorMittal megállapodás ellen, mivel a cég nem szállított ígérete szerint: sem nyersanyag nem érkezett, sem az elmaradt számlákat és béreket nem fizették ki.

Az ArcelorMittal nyersanyagszállítást, az elmaradt számlák kifizetését vállalta, valamint azt is, hogy környezetvédelmi berendezésekkel látja el az acélművet és hogy ott a szükséges felújításokat, javításokat is elvégzi.

A Reuters hírügynökség szerint a világ vezető acélipari vállalata éppen az ukrán Vorskla céggel együtt meg akarja szerezni a bolgár acélipari vállalatot. A vállalat már 71 százalékban már Mittal érdekeltség, Pramod Mittal - az ArcelorMittal elnöke, Laksmi Mittal öccse - ellenőrzése alatt áll. Mivel a cégben minden vezetési döntéshez Pramod Mittal jóváhagyása kell, ezért az sejthető, hogy a Vorsklával kötött ügylet az ő tudtával és jóváhagyásával történt - írja a Reuters.

A Vorskla vezére, az ukrán milliárdos, Konsztantin Zsevago - aki az ukrán Ferrexpo vasérctermelőt is ellenőrzi - két napon belül 170 ezer tonna nyersanyag szállítását ígérte meg a megállapodás nyomán, és azt is: ha átveszi az acélművet, a következő öt évben 720 millió dollárt fog befektetni a cégben.

A Kremikovci acélműre egy másik indiai cég, az Essar Steel is feni a fogát. A Kremikovci acélmű a balkáni ország legnagyobb ilyen létesítménye és termelése a bolgár export mintegy tíz százalékát adja. Ugyanakkor az acélmű a csőd szélén áll, adóssága meghaladja az 1,37 milliárd dollárt, és a csődvédelem ügye július végén kerül bíróság elé.

Az ArcelorMittal a közelmúltban a török Erdemir acélipari vállalatban növelte több mint 11 százalékkal részesedését.