Vágólapra másolva!
A Balaton győzött: idén nem sikerült Rafai Zsoltnak és Bolvári Dánielnek átúsznia hosszában a tavat, de jövőre újra nekivágnak a világ leghosszabb állóvízi távjának.

A két sportoló szombaton startolt pontban déli 12-kor Balatonkeneséről. Éjszaka egy balatoni vihar és a másodfokú viharjelzés mintegy két órára hajóra kényszerítette őket. Ezt követően folytatták az úszást, azonban 65 kilométer megtétele után, elhagyva Badacsonyt az orvosuk nem engedte tovább úszni a két fiatalembert az állapotukra való tekintettel. Dániel kihűlt és emésztési problémái támadtak, Zsolt pedig kiszáradt, vagyis hiába volt vízben, a veszteségeihez képest nem tudott elegendő folyadékot magához venni, ami miatt nagyon lelassult. A hátra lévő távot hajón, majd az utolsó 500 métert úszva tették meg, fél három körül partot érve Keszthelynél.

A főszervező hangsúlyozta, a Balaton Challenge-et megartják jövőre is. "A fiúk kicsit szomorúak, de nem ment el a kedvük az újabb próbától" - tette hozzá. A két úszó célja egy Európa szívében évente megrendezendő, különleges nemzetközi sportesemény meghonosítása. A Balaton Challenge a maga 77,5 km-es távjával a világ leghosszabb állóvízi úszópróbája, amit egyvégtében teljesítenek.

Az úszópróba ötletét felvető Rafai Zsolt és Bolvári Dániel tavaly augusztus 23-24-én megszakítással 25 óra 34 perces idővel teljesítette a távot. Úgy döntöttek, hogy az idei próba még a verseny biztonsági elemeinek és szabályrendszerének kidolgozására szolgál, ketten úsznak végig folyamatos orvosi megfigyeléssel, adatgyűjtéssel, és jövő évtől próbálják meg szervezetté, mások számára is elérhetővé tenni az átúszás lehetőségét.

Egy héttel korábban Mányoki Attila átúszta a Balatont hosszában, megszakítás nélkül 25 és fél óra alatt teljesítve a távot. Rekordját szerette volna megdönteni a két újabb próbázó, de ezúttal nem sikerült.