Új jelölt a Galaxis legfényesebb csillaga címre - képes-filmes beszámoló

A Napnál 3,2 milliószor több energiát kibocsátó csillagot azonosítottak a Tejútrendszerben. Az égitest a második, de lehet hogy az első legfényesebb csillag lehet a Galaxisban.

A legnagyobb tömegű és energiakibocsátású csillagok keresése a csillagkeletkezést és csillagfejlődést leíró modellek pontosításához szükséges. Minél nagyobb egy ilyen objektum tömege, annál rövidebb az élettartama, ezért nehéz őket megfigyelni - hiszen egy adott időpontban viszonylag kevés létezik belőlük.

Az eddig ismert legnagyobb energiakibocsátású csillag az Éta Carinae saját Galaxisunkban, amely közel 4,7 milliószor több energiát sugároz ki a Napnál. A Spitzer-űrteleszkóppal nemrég újabb extrém objektumra akadtak, méghozzá Tejútrendszerünk belső, porfelhők által takart régiójában, közel 26 ezer fényévre a Földtől.

A WR 102ka jelű égitest a Sagittarius csillagképben, az ún. Peony-ködösségben (magyarul Lángvörös-ködösségben) található, amelyet már régóta ismertek. Az égitest felé mutatkozó csillagközi por- és gázfelhők fényelnyelő hatása miatt azonban sokáig nem ismerték pontos jellemzőit, így valódi energiakibocsátását sem.

Az ilyen extrém nagy tömegű objektumok belsejében felszabaduló rendkívüli mennyiségű energia erős és változékony csillagszeleket generál, utóbbiak sebessége az 1000 km/másodpercet is meghaladhatja. Az objektum eddigi élete során nagyságrendileg 150-200 naptömegnyi anyagot dobhatott le magáról, ami közreműködhet a környezetében lévő ködösség kialakításában. Erős anyagkibocsátása mellett intenzív ultraibolya sugárzásával is erősen befolyásolja a környezetét.

Az égitest a kék óriások és az ún. Wolf-Rayet-csillagok közé tartozhat, amelyek mintegy 20 naptömegnél nehezebb égitestek, 25-50 ezer fokos felszíni hőmérséklettel és rendkívül erős anyagkibocsátással. A most vizsgált objektum átmérője mintegy 100-szorosa lehet a Napénak, tehát csillagunk helyére rakva felszíne a Merkúr pályájának közelében lenne.

A Peony csillag poros környezete a Spitzer infravörös felvételén, ahol a kék szín a 3,6; a zöld a 8; a vörös pedig a 24 mikrométeres hullámhosszú sugárzást jelöli (NASA, JPL-Caltech, Potsdam Univ)

Az ilyen csillagok élettartama csillagászati időskálán mérve rendkívül rövid: millió vagy tízmillió években mérhető, amelynek végeztével hatalmas szupernóva-robbanás keretében semmisülnek meg. Ennek során sok anyagot szórnak szét a környezetükben, nehéz elemekkel "szennyezve be" a csillagközi teret, a robbanás lökéshulláma pedig újabb csillagok keletkezését indíthatja el.

A Spitzer-űrtávcső infravörös megfigyelési révén nemrég sikerült "áthatolni" az égitest irányába eső porfelhőkön, és az így született eredmények összevetése alapján több paraméterét is megbecsülni. Ezek szerint teljes energiakibocsátása közelítőleg 3,2 milliósorosa a Napénak. Eszerint valamivel elmarad az Éta Carinae mögött, azonban a mérést nehezítő tényezők, a csillagközi felhők miatt nem teljesen pontos az adat - így az sem kizárt, hogy meg is előzi társát. Elképzelhető, hogy több ehhez hasonló fényességű, vagy akár még több energiát kibocsátó objektum is van még a Tejútrendszerben, de sűrű fényelnyelő felhők mögött rejtőznek.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=bIWRSa1GVBzCMtfg

A rendkívül nagy energiakibocsátású WR 102ka csillag környezete a Spitzer-űrteleszkóp felvételén (NASA, JPL-Caltech, Potsdam Univ)