Vágólapra másolva!
Mind a négy magyar versenyző - Kasza Róbert, Marosi Ádám, Tibolya Péter és az egyéni induló Németh Róbert is - bejutott a pénteki döntőbe a moszkvai öttusa Európa-bajnokságon.

Az orosz fővárosban viszonylag kicsi - 55 fős -, ám igen erős mezőny gyűlt össze az olimpia előtt egy hónappal zajló viadalon: a május végi, június eleji budapesti világbajnokság dobogósai - az orosz Frolov, a cseh Svoboda és a fehérorosz Lapo - mellett rajthoz állt többek között az athéni olimpiai bajnok orosz Mojszejev, valamint két korábbi litván világbajnok, Zadnieprovskis és Krungolcas is.

A magyarok közül az újdonsült országos bajnok Marosi kiegyensúlyozottan versenyzett, és szinte azonos részeredményeket ért el a vele egy csoportban szereplő, sérülésből felépült Németh is. A másik csoportban Kasza minden tusában jól teljesített, Tibolya pedig gyengébb lövészet (172 kör) után javított, és a záró futás előtt egyikük fináléba jutása sem volt kérdéses.

"Egyik fiúnak sem kellett erősen futnia, tartalékolhattak a döntőre. Marosi egész napi tudatos, magabiztos versenyzéssel, csoportjában elsőként jutott tovább, és örömteli, hogy az ötödik helyen végző Németh Robin sem látszott a versenyhiány. A másik csoportban Tibolya a lövészetnél megilletődött volt, ezért sikerült neki ez a szám kicsit gyengébben, de aztán összekapta magát, és negyedikként zárt. Kasza a páston volt kicsit feszültebb, végül másodikként ért célba. Összességében valamennyiüket csak dicsérni tudom, szép, nyugodt versenyzéssel vették az első akadályt" - értékelt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.