Leminősíthetik a Mol-t

Vágólapra másolva!
Londoni iparági elemzők szerint stratégiai szempontból nem meglepő, hogy a Mol fel akarja vásárolni a horvát INA olajcég részvényállományának közkézhányadát, bár a finanszírozásnak nagy adósságrész esetén lehetnek adóskockázati besorolást érintő hatásai - áll a Napi Gazdaság hasábjain.
Vágólapra másolva!

Karl Nietvelt, a Standard & Poor's hitelminősítő olajipari elemzője kedden az MTI-nek elmondta: az S&P tanulmányozza a lehetséges költségkihatásokat és a szóba jöhető finanszírozási módokat, arra az esetre, ha az ügylet egyáltalán végbemegy. Nietvelt nem kívánta kommentálni az ügylet esetleges adósbesorolási következményeit.

A Merrill Lynch befektetési csoport londoni részlege a tervezett INA-tranzakció kapcsán kiadott elemzésében ki is emelte, hogy úgy látják, a magyar olajcég rugalmassága az adósságból történő finanszírozás terén nagyon korlátozott. A Merrill Lynch szerint ugyanis ha az ügylet finanszírozásában nagy lenne az adósságrész, az jó eséllyel a Mol leminősítéséhez vezetne. A Merrill ugyanakkor az eddigi jelzések alapján azt várja, hogy az ügylet - amelyről a cég londoni elemzői szintén úgy vélekedtek, hogy az nem meglepő - részvénycserés szerkezetű lesz.

A Citigroup londoni elemzése szerint mióta a Mol 2003-ban megszerezte az INA 25 százalékát, keményen dolgozott a vállalat átalakításán, különösen a finomítói részlegen, de nem tudott ellenőrző befolyásra szert tenni, miközben az osztrák OMV sikeresen konszolidálta a román Petromot - írja a Napi Gazdaság.

A Citigroup elemzői is aggályosnak tartják, hogy meglesz-e a Molnak a pénzügyi rugalmassága az ellenőrző pakett megszerzéséhez szükséges, a Citi által a jelenlegi részvényárfolyam alapján kétmilliárd dollárra becsült befektetéshez.

Újabb per az OMV és a Mol között Beperelte az osztrák OMV-t a Mol - mondta el a Napinak Ferencz I. Szabolcs, a az olajtársaság kommunikációs igazgatója. A Mol alaptalan rosszhír-keltés miatt akar elégtételt, miután az osztrák társaságra hivatkozva az egyik helyi hírügynökség azt közölte, hogy a cég szivárogtatott ki híreket az Európai Bizottság titkos dokumentumából. A Molnak elege van az alaptalan vádaskodásból és az OMV törvénytelen magatartásából, ezért perelték be a céget - magyarázta a Mol döntését a kommunikációs vezető.