Eldobható digitális kamera mobilroncsokból

Vágólapra másolva!
Egy japán cég eldobható digitális fényképezőgépet dob piacra augusztusban: az olcsó készülékeket többek közt kiszuperált mobiltelefon-alkatrészekből rakják össze.
Vágólapra másolva!

A fotónyomtató üzletláncot működtető Plaza Create tervei szerint augusztusban kezdi árusítani a hagyományos film helyett digitális technológiával operáló, eldobható fényképezőgépeit. Mint arról a TechRadar beszámolt, a masinákat 1480 jenért, azaz mintegy kétezer forintért lehet majd megvenni, és ötven fotó készítésére lesznek alkalmasak.

Annak érdekében, hogy az eldobható készüléket ilyen olcsón tudják kínálni, a cég a kamera hátoldalán lévő LCD-it kiszuperált mobiltelefonokból szerelik át. A tervek szerint a későbbiekben az eldobható digikamera még több újrahasznosított alkatrészt - például kamerás mobilokból megmentett lencséket - tartalmaz majd. A japán kormányzat már korábban szorgalmazta azt, hogy a mobilgyártók mutassanak nagyobb aktivitást termékeik újrahasznosításában, ám 2006-os adatok szerint a leselejtezett ötvenmillió készülék csupán 13 százalékát dolgozták fel valamilyen módon.