Fúzionálhat a British Airways és az Iberia

Vágólapra másolva!
Előrehaladott tárgyalásokat folytat a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság az összeolvadásról, ami egyszersmind egy hármas, transzatlanti együttműködés kiindulópontja is lehet, miután az American Airlines - a világ vezető légitársasága - korábban jelezte, hogy szívesen társulna a másik két céggel.
Vágólapra másolva!

A BA keddi tájékoztatása szerint a két vállalat összeolvadása teljes részvénycserével jönne létre.

A BA piaci értéke a keddi árfolyam alapján 2,9 milliárd fontsterling (5,76 milliárd dollár), az Iberiáé 1,5 milliárd euró (2,36 milliárd dollár). A BA már majdnem tíz éve kisebbségi részvényes az Iberiában, jelenleg 13,15 százalékkal. Az Iberia közvetlenül 2,99 százalékkal részesedik a BA-ban.

A spanyol társaság tavaly március óta keres hivatalosan is befektető partnert. Légitársaságok mellett pénzügyi befektetők is érdeklődtek.