Már készül az új Nintendo Wii

Vágólapra másolva!
Miközben a mozgásérzékelős kontrollerrel ellátott játékgép továbbra is tarol a boltokban, a japán gyártó bejelentette, hogy dolgozik az utódján.
Vágólapra másolva!

A Nintendónál már dolgoznak a Wii 2-n - jelentette be Satoru Iwata, a konzolgyártó cég elnöke a TechRadar híradása szerint. Ennél többet azonban egyelőre nem árultak el a készülő új modellről, így azt sem lehet tudni, hogy az új Wii felvonultat-e majd a mostani kontrollerekhez hasonló forradalmi megoldásokat.

"Hogy így lesz-e a következő generációnál? Tényleg nem mondthatom el" - nyilatkozta Iwata. "Természetes, hogy a vásárlóink arra számítanak: a Nintendo megint valami teljesen mást alkot majd (mint a versenytársai). Ha az emberek ennyi mindent várnak el a Nintendótól, akkor nekünk nagyon nehéz lesz ismét elkápráztatnunk őket."

A cég elnökének nyilatkozata alapján nehezen szűrhető le, hogy tényleg valami nagy dobásra készülnek, vagy "csak" a jelenlegi konstrukciót teszik képessé HD-felbontású grafika megjelenítésére, és bővítik a Wii memóriakapacitását. Természetesen mindezzel együtt a Wii 2 megjelenésének időpontjáról és majdani áráról sem esett még szó, így csak kíváncsian várhatjuk, mikor ejtenek el róla újabb részleteket a Nintendónál.