Cáfolta az iPod-rivális lejátszó tervét a Dell

Vágólapra másolva!
A számítógépgyártó szóvivője szerint foglalkoznak a gondolattal, hogy megjelentessenek egy mp3-lejátszót, de a cég nem elsősorban hardvert, hanem szolgáltatást szeretne adni a felhasználóinak.
Vágólapra másolva!

A Dell cáfolta azt a tegnapi hírt, hogy ismét egy saját tervezésű médialejátszó készülékkel szállnak szembe az Apple-lel - írja a Techweb Network. A Dell szóvivője szerint foglalkoznak az mp3- és videolejátszó megjelentetésének gondolatával, de szó sincs arról, hogy már finisben lenne egy ősszel piacra dobható termék, mint azt a Wall Street Journal terjesztette.

Ehelyett a vállalat elsősorban különféle tartalomértékesítési, tartalomfogyasztási metódusok kidolgozásával foglalkozik, amelyek minden általuk épített eszközön használhatók lennének. A legvalószínűbb, hogy mindez a Dell által nemrégiben felvásárolt Zing Systems szoftverére épül majd, amely az online zene- és médiavásárlást és rendszerezést teszi lehetővé (vagyis egy iTunes-hoz hasonló szoftver).

A gyártó által tervezett megoldás a cég számítógépein, mobil internetezésre alkalmas eszközökön, és az esetleg valamikor megjelentetésre kerülő lejátszón működne majd. A Zing fő funkciója az lenne, hogy a Dell gépeket egy csapásra olyan multimédiás szórakoztatóközponttá változtassa, amely minden szükséges szolgáltatást integráltan biztosít a felhasználóknak.