Csökken a Pannonnál a roaming tarifa

Vágólapra másolva!
Csökkenti a Pannon GSM Távközlési Zrt. augusztus 30-tól az unión belüli roaming tarifákat: a Norvégiát, Liechtensteint és Izlandot is magában foglaló 1-es roaming zóna országaiban a hívásindítás percdíja augusztus végétől bruttó 127,2 forintra, a hívásfogadásé pedig bruttó 60,9 forintra csökken.
Vágólapra másolva!

A cég közölte, hogy tapasztalata alapján számos kártyás ügyfél nem, vagy csak nagy körültekintéssel használja telefonját külföldön, tartva az előre nem látható telefonköltségektől, illetve attól, hogy egyenlegük a vártnál hamarabb elfogy.

A Pannon GSM Távközlési Zrt. legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 milliárd forintra csökkent.

A cég magyarázata szerint az alacsonyabb végződtetési és roaming (barangolási) díjak miatt a Pannon árbevétele 1 milliárd forinttal csökkent, a forintban számított egy főre jutó havi mobil árbevétel, az úgynevezett "blended ARPU" index pedig 6 százalékkal mérséklődött az előző év hasonló időszakához képest. Ezt a csökkenést részben ellensúlyozta a nagyobb ügyfélkör és a mobil szélessávú internet-szolgáltatásokból származó árbevétel. Az alacsonyabb értékesítési költség kompenzálta az árbevétel visszaesését, így az értékesítés bruttó eredménye emelkedett.

Az EBITDA 640 millió forinttal haladta meg a 2007 második negyedévi szintet, mivel az értékesítés bruttó eredménye nőtt, a működési költségek pedig csökkentek. A működési költségek mindkét időszakban tartalmaznak bizonyos egyszeri korrekciós tételeket, melyeket nem számítva a 2008 második negyedév üzleti eredménye értékcsökkenés előtt nem változott jelentősen az egy évvel korábbi értékhez képest - közölte a társaság.

A hangforgalom kis- és nagykereskedelmi árát szabályozó uniós roaming-rendelet 2007. június 30-án lépett hatályba azzal a céllal, hogy csökkentse a díjakat. A szabályozás hatására már tavaly nyár végére jelentősen, 25-50 százalékkal csökkent a beszédcélú roaming hívások ára Európában. Az előírásokat a szolgáltatók betartották, de az ERG javaslata szerint az eredetileg 3 évre hozott rendelkezést hosszabb távon fenn kell tartani, mert a piacon a korábbi várakozásokkal ellentétben nem alakult ki árverseny a szolgáltatók között. Az uniós rendelkezés következtében a tagországokban drasztikusan csökkentek a hanghívások barangolási díjai. Magyarországon augusztusban 220-250 forintról 140 forint körüli összegre csökkent a külföldről kezdeményezett mobilhívások ára, a hívásfogadásé pedig mintegy 70 forintra. A tapasztalatok szerint a szolgáltatók árai beálltak nagyjából az árplafonra, nem alakult ki nagy aláígérési verseny.