Leépít a General Motors

Vágólapra másolva!
Ötezer adminisztratív dolgozójától, a fehérgallérosok 15 százalékától válna meg Amerikában a General Motors (GM) autógyár. A novembertől esedékes létszámcsökkentés tervét a Wall Street Journal című lap szellőztette meg, és a lap úgy tudja, hogy a dolgozók egészségbiztosítási keretét is csökkentené az amerikai járműipari óriás, valamint a vezetői prémiumokat is mérsékelni akarja.
Vágólapra másolva!

A tervezett lépések a gyártó nagy költségcsökkentési programjába illeszkednek, mely szerint a jövő év végéig 10 milliárd dollárnyit szeretne megtakarítani. A gyártó a múlt hónapban már jelezte, hogy az adminisztratív munkaerővel kapcsolatos költségeket is ötödével szeretné mérsékelni. A GM 2000. óta az adminisztratív dolgozóinak létszámát 40 százalékkal kurtította meg.

Az elemzők jelentős veszteség bejelentését várják a GM-től az idei második negyedévre.