Strandrazziákat tart az APEH

Vágólapra másolva!
Kirakodó vásárokra, strandokra, frekventált idegenforgalmi településekre is kiterjesztette idegenforgalmi ellenőrzését az Apeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, ez idáig több, mint 15 millió forint bírságot róttak ki a rendellenes kereskedőkre - mondta Institróiszné Kozma Erzsébet a régió adóhivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón Miskolcon, csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Nyolc hatóság nyolc héten keresztül végez összehangolt ellenőrzést az észak-magyarországi régió területén az országos razzia keretében, a legfrekventáltabb idegenforgalmi területeken - közölte a szakigazgató, aki emlékeztetett arra, hogy a razzia fő célja a feketegazdaság visszaszorítása, a fogyasztók védelme.

A térségben a revizorok ez idáig 330 estben vizsgálódtak, és majd' minden második helyen találtak valamilyen rendellenességet - közölte a szakigazgató, megemlítve ezek közül a számlaadás elmulasztását, az áru eredetének hiányát, illetve a feketefoglalkoztatást.

Az adóhatóság illetékese az akció félidejének értékelésekor 15 millió forint bírságról és 20 üzlet bezárásáról, illetve működésének felfüggesztéséről számolt be.