Vágólapra másolva!
Nem ütött vissza Balaton-átúszásra, hogy a szeszélyes időjárás miatt a tervezetthez képest idén egy héttel később kellett megrendezni. Szombaton több mint nyolcezren vágtak neki a Révfülöp ás Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak, egészen pontosan 8312 próbálkozó akadt, és az eddigi 27 kiírás közül ez a harmadik legnépesebb mezőnyt jelentette.

Egy héttel ezelőtt, a 27. Coca-Cola Balaton-átúszás eredeti időpontját megelőző csütörtöki napon mindössze 16,8 Celsius fokos volt a tó vize, így a szervezők kénytelenek voltak elhalasztani a rendezvényt.

Ezen a hét végén viszont minden tökéletesen alakult, a partoknál 26 fokra kúszott fel a vízhőmérő higanyszála, s még a Balaton közepén is 24 fokot mértek. Némi aggodalmat csak az keltett, hogy a szél délutáni felerősödését jósolták, de végül ez sem következett be, inkább a délelőtt vízbe csobbanókat zavarták némileg oldalirányú hullámok.

Az, hogy az idei Balaton-átúszást halasztani kellett, egyáltalán nem vetette vissza az érdeklődést, sőt a 8312 próbálkozó az eddigi 27 kiírás közül a harmadik legnépesebb mezőnyt jelentette. Balatonbogláron már reggel háromnegyed hatkor rengetegen várakoztak arra, hogy hajókkal átjuthassanak Révfülöpre, ahonnan fél 8-tól folyamatosan vágtak neki az az 5,2 km-es távnak. Az "úszófolyosót" vitorlások és csónakok biztosították, felügyelve az erőpróbát teljesítők biztonságát.

Forrás: [origo]

Több mint nyolcezren bújhattak bele a "Megúsztam" feliratú pólóba

Elsőként Molnár Gergely érte el a partot, akinek az 1:06:29 órás ideje igazán remeknek mondható, ám a nem sokkal utána indulók közül mégis többen megelőzték. A nap végén a legjobb időeredményt a 18 éves Ptákh Olivér jegyezte 1:03:59 órával, ám aki teljesítette a távot, mind győztesnek tekinthető, és büszkén bújhatott bele a "Megúsztam" feliratú pólóba.

Az erőpróbát feladók száma elenyésző volt, így több mint nyolcezren "nyertek"! Köztük említhetjük a profi ökölvívó világbajnok Erdei Zsoltot, aki reggel komoly forgalmi dugóba került Budapestet elhagyva, de végül leért a Balatonhoz, és a Vasas több vízipólósa, így az olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás is leúszta a távot.

A balatonboglári célban változatos programok várták az érdeklődőket, így a kevésbé megfáradt úszók még együtt tornászhattak az aerobik világbajnok Katus Attilával és Katus Tamással. Akinek már nem maradt ereje, inkább az ingyenes masszázst vette igénybe.