Elkelt a Malév leányvállalata

Vágólapra másolva!
A brit Travelport GDS, a Galileo repülőjegy-foglalási rendszer üzemeltetője megvette a Malév leányvállalatát, a Galileo Hungary Ügynökségi Értékesítési Rendszert Szolgáltató Kft.-t - jelentette be a Travelport GDS kedden sajtóközleményben.
Vágólapra másolva!

A vételárat nem közölték.

Az adásvétellel egy időben a két cég hosszú távra szóló teljes körű szolgáltatási szerződést is kötött, és ennek alapján a Galileo és a Travelport GDS másik helyfoglalási rendszere, a Worldspan használói részére elérhető lesz a Malév kínálata is.

Az akvizícióval az 1991 óta Magyarországon is tevékenykedő Travelport vezető pozícióba került az utazási irodákat kiszolgáló helyfoglalási-rendszerek piacán.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) július végén járult hozzá, hogy a Malév Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló Galileo Hungary Ügynökségi Értékesítési Rendszert Szolgáltató Kft. teljes üzletrészét eladja.

Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a vételárat a Malévnek az államilag garantált hitelek kiváltására kell fordítania. A tanács ezzel az adásvétellel kapcsolatban fogadta el azt, hogy módosítsák a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó, Magyarországon bejegyzett AirBridge Zrt.-vel 2007 februárjában a Malév eladásáról aláírt adásvételi szerződést.