Orosz kézben a Ganz Energetika

Vágólapra másolva!
Az orosz Atomenergoprom TTM nevű leányvállalata 51 százalékos tulajdont szerez a Ganz Holdinghoz tartozó Ganz Energetika Kft. által alapított vállalkozásban - közölte Fitos Zoltán, a Ganz Holding elnök-vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A 3,029 milliárd forint jegyzett tőkével megalakuló Ganz Engineering Energetikai Gépgyártó Kft.-be apportálják a meglévő eszközöket, és áthelyezik a tevékenységet: a vízgép- és atomerőművi berendezések gyártását.

A vételárat Fitos Zoltán nem közölte, csak annyit mondott, hogy meghaladja az üzletrész névértékét.

Az orosz állami atomenergia-ipari holdinghoz, a Rosatomhoz tartozó Atomenergoprommal már aláírták a szerződést, az ügylet zárása a cégbírósági bejegyzésre és a versenyhivatali engedélyre vár.

Fitos Zoltán elmondta, hogy az üzlet alapja az, hogy Oroszországban 2020-ig jelentős számban építenek atomerőművet. Az orosz anyavállalat ezért bővíti gyártókapacitásait.

A budapesti székhelyű Ganz Engineering Energetikai Gépgyártó Kft. a tervek szerint három éven belül megduplázza eddigi évi 2-2,5 milliárd forint árbevételét. Az elnök-vezérigazgató a profit-tervekről még korainak tartotta beszélni.

A Ganz Holding mintegy 50 százalékban közvetve a dolgozók, 50 százalékban pedig a menedzsment tulajdona.