Éremre gyúr az egyetlen magyar birkózónő

Vágólapra másolva!
Fut, súlyzózik, edz, mert mindenképpen érmet akar szerezni Pekingben Sastin Marianna, aki egyedül képviseli a magyar birkózás női szakágát az ötkarikás játékokon.
Vágólapra másolva!

"Érmet akarok, mindegy milyen színűt" - nyilatkozott az olimpiai sajtószolgálatnak a Csepel 25 éves versenyzője, aki a 63 kilósok között lép majd szőnyegre a kínai fővárosban.

Sastin elmondása szerint a délelőttöt futással, a délutánt pedig súlyzózással töltötte, hazai edzőpartner hiányában pedig az egyiptomi Hajat Jusszeffel tréningezett, aki szintén egyedül képviseli hazáját a nők között. Arra a kérdésre, zavarja-e a tény, hogy ő az egyetlen nő a magyar csapatban, azt mondta: egyáltalán nem, hiszen csapattársai nagyon kedvesek és barátságosak vele.

A 2005-ben világbajnoki ezüstérmes, idén Eb-harmadik Sastin versenyét augusztus 17-én rendezik Pekingben.

"A japán, a kínai, az orosz, az amerikai és a kanadai versenyzők nagyon erősek, velük - ha szembekerülünk - nem lesz könnyű dolgom" - mondta az esélyekről.