Iskolakezdésre készek az autópályák

Vágólapra másolva!
Két hét múlva, augusztus 19-én átadják az M7-es autópálya még hiányzó, 15,5 kilométeres zalai szakaszát Zalakomár és Nagykanizsa között. Október végén várható, hogy az M7-es horvát határ előtti legutolsó szakaszát és a két ország sztrádáját összekötő Mura-hidat is átadják. Szeptemberben végre az M0-ás körgyűrű keleti szektora is elkészül. A fejlesztésnek köszönhetően kevesebb kamion szeli majd át a fővárost és a környező településeket, csökken a forgalmi terhelés, a légszennyezettség. A Budapesten átmenő forgalom hozzávetőleg 20 százalékkal csökkenhet.
Vágólapra másolva!

Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti mintegy 20 kilométeres szakaszt még június 26-án adták át a forgalomnak. Ezzel együtt a most nyáron átadott M7-es szakasz 36 kilométert tesz ki, melynek megépítése 43,9 milliárd forintba került. A Zalakomár és Nagykanizsa közötti út 15,5 kilométer hosszú és összesen 12 műtárgy tartozik hozzá: ebből 5 felüljáró és 7 aluljáró.

A zalai sztrádarész átadásának részbeni csúszását a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF Zrt.) korábban azzal magyarázta, hogy módosult időközben az autópályatörvény, ami érintette a közműkiváltásokat is. A törvénymódosítás akadályozta a kivitelezőt a közművek kiváltásában, ezért kellett változtatni a határidőn. A beruházás elkészültét némileg hátráltatta az is, hogy a korábban a tendert elnyert Porr-Viadom-Terrag-Asdag (PVT-M7) Konzorcium egyik tagja fizetésképtelenné vált. A múlt évben a Viadom Zrt. ellen felszámolási eljárás is indult, ezért a feladatait és munkaterületeit, a NIF jóváhagyásával a Porr és a Terrag-Asdag vette át, majd fejezte be a munkálatokat.

Hamarosan az M0-ás körgyűrű keleti szakaszán is lehet autózni

Szeptemberben hajthatnak majd fel az autósok az M0-ás autópálya keleti szektorára. A 4-es főút és az M3-as autópálya közötti szakaszának az eredeti befejezési határideje tavaly év vége lett volna, az építkezés azonban a terület megszerzési problémái miatt csúszott.

Az M0 keleti szektorának hossza összesen: 26,5 km. Megépítését az Európai Unió Kohéziós Alapja finanszírozza 85 százalékban, míg 15 százalék saját rész. A szektor 2x2 sávval és leállósávval épül, amennyiben ezt a forgalomnövekedés indokolja, helyenként 2x3 sávra bővíthető. Az M0 keleti szektorának megépülése tehermentesíti a főváros sűrűn lakott külső területeit és a környező településeket a nehézgépjárművek forgalmától. A helyiek számára közel hozza a Ferihegyi repülőteret és az északi-északkeleti országrész elérhetőségét biztosító M3 autópályát.

Forrás: [origo]

Az M0-s déli szektorát az uniós támogatásnak köszönhetően a jelenlegi autóutat kétszer háromsávos, leállósávval kiegészített autópályává fejlesztik, várhatóan 2010-re. Ezzel együtt, az ígéretek szerint elkészül az 51-es és a 4-es főutak közötti, hiányzó hatkilométeres szakasz is, ami miatt az autósoknak jelenleg az M5-ösön kell kerülőutat tenniük Vecsés felé.

Jövő őszre várható az M6-os autópálya összeköttetésének megteremtése az M0-s körgyűrűvel; előbbi jelenleg az érdi tetőnél ér véget.

Az M0-s legérzékenyebb, nyugati szektorára vonatkozóan eddig még csak tervek készültek. Ez a körgyűrű legkörülményesebben megépíthető szakasza, hiszen a budai hegyvidéken, nagy beépítettségű, valamint védett természeti területeken, illetve azok alatt haladna. A körgyűrű bezárása, vagyis a nyugati szektor megépítése a 2013-ig szóló fejlesztési programban egyelőre nem szerepel.