Kisebb és könnyebb fényképezőké a jövő

Vágólapra másolva!
Az Olympus és a Panasonic bejelentették az új Micro Four Thirds System (Mikro Négyharmados Rendszer) elnevezésű szabványt, amelynek célja, hogy a jelenleginél jóval apróbb méretű cserélhető optikás digitális fényképezők kerüljenek a piacra.
Vágólapra másolva!

Az új rendszer lényege, hogy nem építenek a fényképezőgépbe tükröt és optikai keresőt, így ötven százalékkal rövidebb lehet a képérzékelő és az optika menete közti távolság, ebből pedig természetesen adódik a kisebb váz és a kompaktabb méretű objektívek.

A Micro Four Thirds rendszer a korábban bevezett Four Thirds szabványra épül, illetve azzal kompatibilis, ráadásul a szenzor mérete mindkét esetben 18 x 13,5 milliméter. A lényegi különbség a lerövidített képérzékelő - optika távolságon kívül, hogy az új rendszerben az objektívek bajonettjének külső átmérője hat milliméterrel kisebb, és a bajonettnél az elektromos érzékelők száma 9-ről 11-re emelkedett.

A tükör elhagyásából adódik, hogy az új szabvány szerint készülő fényképezőkön a komponálást vagy a hátfali LCD kijelző és az úgynevezett Live View technológia segítségével, vagy egy elektronikus keresőn keresztül lehet majd megoldani.

Fontos leszögezni, hogy az összes eddigi Four Thirds rendszerű objektív kompatibilis lesz az új gépekkel is egy külön adapter használatával, illetve, hogy a gyártók a sajtóközleményben mindkét szabvány párhuzamos továbbfejlesztését ígérik a jövőben.

Forrás: [origo]