Böczögő Dorina nem jutott tovább

Vágólapra másolva!
Böczögő Dorina egyéni összetettben és egyik szeren sem jutott döntőbe a női tornászok pekingi olimpiai versenyén.
Vágólapra másolva!

A 16 éves magyar versenyző talajon kezdett, az első ugrássora végén kilépett, egyébként szépen tornászott, a bírók 13,925 pontra értékelték produkcióját Ezen a szeren 54. lett.

Ezután következett az ugrás, melyben idén a katari Világkupa-versenyen negyedik volt. A szerenkénti döntőbe igyekvőknek két ugrást kell bemutatniuk, így Böczögő is kétszer kísérletezett. Az első - fóder-bicska félfordulattal - leérkezésénél erősen ellépett, ezért komoly levonás járt (13,375), a másodikat - Jurcsenko másfél csavarral - viszont pontosabban hajtotta végre, azért jobb értékelést is kapott (14,450). A szerrangsorba 13,912-vel került fel, amivel 12. lett.

Felemáskorláton nem volt túl erős, gyakorlata a zsűri szerint 13,200-at ért (72. hely). A végén jött a gerenda, melyen jól szerepelt, ennek nyomán 13,950 ponttal zárt (64. hely). Az összetettben elért 54,450 pontja az 52. helyet jelentette.

"Amikor a talajra léptem, egyáltalán nem izgultam, inkább egyfajta fura érzés járt át, ahogy láttam a nagy csarnokot dugig nézőkkel. Ez az olimpia tényleg más, mint a többi nagy világverseny. Élveztem, ahogy a gerendán csak engem tapsoltak, az ugrásnál viszont kicsit bezavart, hogy éppen a kínaiak legjobbja volt a talajon, így óriási tapsvihar és hangzavar volt. A talajjal és a gerendával elégedett vagyok, de összességében is. Egy biztos, új elemeket kell még tanulnom" - nyilatkozta Böczögő Dorina

Petrovszki Pál edző összességében elégedett lehetett: "Dorina jól tornázott, voltak apróbb hibák, de nem érződött rajta, hogy izgult volna az ötkarikás játékok miatt. A rontott ugrás ellenére is ezen a szeren volt legközelebb a fináléhoz, a 12. helyen végzett. Igaz, azt is kiszámoltuk, ha megcsinálja hibátlanul, akkor sem tudott volna döntőbe kerülni."

"Nagyon erős a mezőny, a finálékban majd óriási összecsapások várhatók, a csapatok között is. A mieinket tekintve sajnálom, hogy Dorina pont legerősebb szerénél hibázott, az ugrásból lépett el, de összességében elégedett vagyok teljesítményével. Gál Róberttől egy kicsit többet vártam volna, de az elmúlt időszak sérüléseinek ismeretében és a rövid felkészülés miatt teljesítménye elfogadható" - vélte Magyar Zoltán, MATSZ-alelnök.