Két ember, két helyezés, két lelkiállapot

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Akkora eső zúdult ránk az olimpiai faluban, hogy egymás szavát sem hallottuk. Épp Cseh Lacit látogattuk meg. Jobb így, kezében az ezüst, arca nyugodt, túl van a "vérszíváson", Drakula nem csapolt le ennyit az áldozataiból, mint a doppingellenőrök belőle, vizelet is az üvegben, szóval lehet csevegni. Ott, ahol földi halandó csak külön belépővel, előre egyeztetett időpontban teheti tiszteletét. A "falu" egész kellemes, tele fákkal, parkokkal, üzletekkel. Egyébként az egyik legnagyobb tumultus az ajándéktárgyakat árusító boltban van. Minden kapható, amire rá lehetett nyomtatni a kabalafigurákat és a Beijing 2008-at. Ráadásul mondhatni potom áron, csak egyvalamit nem találtam, amire pedig nagyon fájt fogam: az olimpiai fáklya másolatát. De azért fotót készítettem róla...

***

Két ember, két helyezés, két lelkiállapot. Az egyik azt mondja, örül az ezüstnek, a másik azt mondja dühös, és az sem vigasztalja majd, ha csapatban aranyat nyer. Előbbit Cseh Lászlónak, utóbbit Boczkó Gábornak hívják. A sors iróniája, hogy az úszónak esélye sem volt az aranyra, a vívó előtt viszont nem tornyosult egyetlen győzelemre programozott ellenfél sem. Laci úgy számol, hogy Londonból aranyat hoz, Gábor úgy érezte, most vagy soha. Az egyik szemünk sír, a másik... Mondhatnánk így sajoghatott a világnak Egerszegi Krisztina verhetetlensége is. De nem mondjuk, mert ő nem akart egy olimpián 8 aranyat nyerni. Két ember, két helyezés, két lelkiállapot. Az előbbi felébredt, az utóbbi álmodik tovább.

***

Sydneyben ezüstérmes lett, motorbalesetet szenvedett, eltiltották, letöltötte, újrakezdte. Ez kerülhetne címszavakban Ekaterini Tanu görög vágtázónő neve mellé. És még néhány apróság. Például, hogy elfelejtett megjelenni a doppingvizsgálaton. Háromszor. Ha nem, hát nem, automatikusan eltiltották 2 évre, ami 2006-ban lejárt. Tisztalappal, önmaga árnyékát idéző időeredménnyel, de visszatért és megjelent Pekingben. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke figyelmeztette az atlétanőt, hogy ne jöjjön a kínai fővárosba, de Tanu jött és perrel fenyegetett. A testület Végrehajtó Bizottsága viszont döntött, Tanú mehet haza, mert korábbi magatartásával lejáratta az olimpiai mozgalmat. Most az kerül a neve mellé: nem indulhatott két egymást követő olimpián. Bélyegből elég.