Késik az Orion űrhajó - animáció az új amerikai holdprogramról

Vágólapra másolva!
Az űrrepülőgépek nyugdíjazása után az eddig tervezettnél tovább kell várni az Orion űrhajóra, amely legkorábban 2014 szeptemberében indulhat az űrállomásra. 
Vágólapra másolva!

Az űrrepülőgépek nyugdíjazása után a NASA az eddigi tervei alapján 2013-ban állította volna üzembe az Orion űrhajók új rendszerét. A fő cél a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének rendszeres cseréje, valamint később az emberes holdbázis üzemeltetése.

Egy friss bejelentés alapján azonban az Orion rendszer nem készül el 2013-ra, finanszírozási problémák miatt. Bár az űrrepülőgépek elkészítése és üzemeltetése során szerzett tapasztalatok egy része átültethető az Orion űrhajókba és hordozórakétáikba, számos további fejlesztés szükséges még a befejezéshez. Ezek pedig egy évet késnek a megcsappant pénzügyi források miatt.

A NASA friss közleménye alapján az első Orion űrhajó csak 2014 szeptemberében indulhat. A késés egyébként feltehetőleg kedvező hatással lesz az orosz és az európai űrhajózási programokra - ezekre az emberes szállítóeszközökre így még nagyobb szerep hárul az űrrepülőgépek 2010 körüli nyugdíjazása, és az Orion-rendszer 2014-es üzembeállása között.

Ebben a periódusban a NASA kénytelen lesz kizárólag bérelt utakon szállítani terhet és személyzetet az űrállomásra. Ha a lehetőséget kihasználó űrügynökségek és ipari cégek megfelelő fejlesztésekkel integrálódnak az ISS rendszerébe, akár 2014 után is kaphatnak megrendeléseket.

Animáció az új amerikai holdprogramról (NASA)