Reneszánszát éli a Lego

Vágólapra másolva!
A klasszikus építőkockák iránti kereslet felfutásának köszönhetően közel háromszorosára növelte nyereségét a dán Lego. Európa legnagyobb és az amerikai Mattel után a világ második játékgyárának adózott eredménye az első félévben 427 millió dán koronára (57 millió euró) emelkedett az egy évvel korábbi 159 millióhoz képest.
Vágólapra másolva!

Az értékesítés 20 százalékkal 3,6 milliárd koronára nőtt. A Lego kétszámjegyű növekedést tudott elérni, miközben a globális játékpiac gyakorlatilag stagnál. Elsősorban Észak-Amerikában és Észak-Európában volt jó az üzletmenet.

A kedvező első félévi eredmények után a csoportnál felfelé módosították az év egészében várható előrejelzést: a bevételt 8,4 milliárd koronáról 9 milliárdra, az adó előtti eredményt 1,5 milliárd koronára 1,4 milliárdról.

Tavaly az adó előtti éves eredmény 1,4 milliárd dán koronára emelkedett a 2006-os 1,3 milliárdról. Az adózott eredmény 1,03 milliárd dán korona volt, egy évvel korábban 1,3 milliárd. A bevétel 2,9 százalékkal 8 milliárd dán koronára emelkedett a 2006-os 7,8 milliárdról. Egyszeri tételek nélkül az üzemi eredmény 1,47 milliárd dán koronára gyarapodott 1,41 milliárdról.

Feltámadás

A 75 éves vállalat 2006 előtt sokáig veszteséges volt: a világ negyedik legnagyobb játékgyáraként nehéz helyzetbe került elsősorban a számítógépes játékok elterjedése miatt. Csökkent a bevétele is, jelentős létszámleépítést hajtott végre, termelését olcsó bérű országokba - többek között Csehországba, Magyarországra - helyezte át, szabadidőparkokat adott el, majd átszervezést hajtott végre.

Az átszervezések jegyében elsősorban a hagyományos építőelem üzletágra helyezték a hangsúlyt, mert úgy ítélték meg, hogy az elektronikus játékok további térnyerése közben újabban növekedni kezd az érdeklődés a kreativitást igénylő játékok iránt is.

Korábban a Lego építődobozai kissé unalmassá váltak a hagyományosabb játékok kedvelői számára, mivel többnyire már csak egy-két alakzatot lehetett építeni belőlük, miközben a játék természeténél fogva túl sok elektronikus dúsításra nem volt lehetőség. Újabban a Lego visszatér saját hagyományaihoz: egyes dobozaiból ismét bármit össze lehet állítani.