Vágólapra másolva!
Másfél évvel ezelőtt a montenegrói válogatott a magyar csapat ellen játszotta története első mérkőzését, és a délszlávok augusztus 20-án adják vissza a kölcsönt egy budapesti látogatással. Ez lesz Montenegró tizedik hivatalos, nemzetek közötti találkozója, és akárcsak Geráék, az ellenfél is a vb-selejtezőre készül, amely a montenegróiak első tétmérkőzése lesz.

Amikor 2007 márciusában a két együttes Podgoricában találkozott egymással, akkor még csak sejteni lehetett azt, ami mára nyilvánvaló: a montenegrói nemzeti tizenegy minimum az európai labdarúgás középmezőnyébe tartozik. Akkor a házigazdák a szünetben még vesztésre álltak Várhidi Péter csapata ellen, ám a második játékrészben fordítottak, és megnyerték történetük első találkozóját, hatalmas eufóriát okozva az országban. Nálunk azóta már nem Várhidi Péter ül a válogatott kispadján, Montenegróban ellenben továbbra is Zoran Filipovic irányítja a nemzeti csapatot, és az azóta lejátszott találkozók között akadtak egészen kiváló eredmények is.

A magyarok legyőzését követően 2007 nyarán a gárda Japánba utazott, ahol a Kirin-kupán vett részt (emlékezhetünk, másfél évtizeddel ezelőtt még minket hívtak meg erre a viadalra), de a Távol-Keleten nem ment valami jól, hiszen a házigazdáktól 2-0-ra, Kolumbiától pedig 1-0-ra kapott ki. Igaz, Ázsiába kissé tartalékosan érkezett az együttes, három legnagyobb sztárja - Mirko Vucinic, Branko Boskovic és Sztevan Jovetic - nélkül. Az európai ellenfelekkel szemben már sokkal jobban ment a montenegróiaknak, hiszen legyőzték már Kazahsztánt, Észtországot, sőt, Norvégiát is. A kazahok elleni diadal a válogatott történetének legnagyobb arányú sikerének számít (3-0), a skandinávok ellen pedig 3-1-re nyert a csapat. A montenegrói nemzeti tizenegy históriájának eddigi egyetlen döntetlenje Szlovénia ellen született, és a Svédország elleni 2-1-es vereség sem számít különösen rossz eredménynek. Az egyetlen kakukktojás a legutóbbi, Románia elleni barátságos mérkőzés volt, május 31-én ugyanis az Európa-bajnokságra készülő románok Bukarestben 4-0-ra verték Vucinicékat.

A támadó kiemelése nem véletlen, hiszen az AS Roma csatára egyértelműen meghatározó alakja a montenegrói csapatnak. Az ország eddigi kilenc válogatott meccséből hatszor lépett pályára, ugyanakkor figyelmeztető tény, hogy a norvégok elleni diadalt is kihagyta, vagyis a csapat azért nélküle sem olyan rossz. Vele azonban még jobb, hiszen Vucinic az első számú gólvágó, a nemzeti csapat eddigi 11 találatából négyet ő szerzett. A másik gólfelelős a Rapid Bucurestiben szereplő Radomir Djalovic, ő eddig háromszor talált be a címeres mezben. A csatár másfél éve ellenünk még nem játszott, csak tavaly októberben, Észtország ellen debütált, azóta viszont mindegyik mérkőzésen szerepelt.

Vucinic mellett a montenegróiak legismertebb futballistája alighanem Sztevan Jovetic, aki nem csak hazájában, hanem egész Európában az egyik legnagyobb talentumnak számít. Az irányító középpályásként és csatárként is bevethető játékos 17 évesen már az U21-es válogatott csapatkapitánya volt, igaz, most sem sokkal idősebb, novemberben lesz 19 esztendős. A nyáron a Fiorentina nyolcmillió eurót fizetett érte, ami elég jól jelzi, hogy mire is tartják őt.

Szintén az idén igazolt topligába a védő, Szavo Pavicevic, aki a Vojvodinától szerződött az Energie Cottbusba - a bekk anno ellenünk debütált a címeres mezben. Ezt egyébként a jelenlegi keretből 12-en mondhatják el, vagyis másfél év alatt a montenegrói válogatott nem sokat változott. Egy olyan játékost is találunk, aki eddig az ország nemzeti tizenegyének mindegyik találkozóján játszott, ő pedig nem más, mint a középpályás Vladimir Bozsovic, és csak egyetlen mérkőzésről hiányzott Pavicsevic, illetve Milan Jovanovic.

Ebből is látszik, hogy a hátsó alakzat az egyik legstabilabb csapatrész, utóbbi két labdarúgó mellett Jovan Tanaszijevic és Luka Pejovic is alapembernek számít. A középpályán már nagyobb a fluktuáció, innen Bozsovic mellett még Branko Boskovicot és Igor Burzanovicot érdemes kiemelni. Előbbi 12-szer még Szerbia és Montenegró válogatottjában szerepelt, és három évet lehúzott a Paris Saint-Germainben is.

A montenegrói keret

Vukasin Polekszickapus1982. augusztus 30.DVSC-TEVA7-
Mladen Bozsovickapus1984. augusztus 1.Partizan Beograd3-
Szavo Pavicsevichátvéd1980. december 11.Energie Cottbus8-
Milan Jovanovichátvéd1983. július 21.Universitatea Cluj8-
Luka Pejovichátvéd1985. július 31.Mogren Budva7-
Radoszlav Batakhátvéd1977. augusztus 15.Ankaraspor6-
Jovan Tanaszijevichátvéd1978. január 20.Dinamo Moszkva7-
Vlado Jeknichátvéd1983. augusztus 14.SV Wehen5-
Elszad Zverotichátvéd1986. október 31.FC Luzern2-
Branko Boskovicközéppályás1980. június 21.SK Rapid Wien61
Nikola Drincicközéppályás1984. szeptember 4.Amkar Perm51
Vladimir Bozsovicközéppályás1981. november 13.Rapid Bucuresti9-
Mitar Novakovicközéppályás1981. szeptember 27.Amkar Perm4-
Milorad Pekovicközéppályás1977. augusztus 5.FSV Mainz4-
Simon Vukcevicközéppályás1986. január 29.Sporting CP5-
Igor Burzanovicközéppályás1985. augusztus 25.Crvena Zvezda62
Sztevan Joveticközéppályás1989. november 2.Fiorentina2-
Mirko Vuciniccsatár1983. október 1.AS Roma64
Radomir Djaloviccsatár1982. november 29.Rapid Bucuresti43
Dragan Bogavaccsatár1980. április 7.FSV Mainz5-