Az EB vizsgálná a német cégtörvényt

Vágólapra másolva!
Betekintési lehetőséget kért az Európai Bizottság abba a törvénytervezetbe, amely Németországban áll parlamenti jóváhagyás előtt a cégek külső felvásárlás elleni védelméről.
Vágólapra másolva!

A német kormány szerdán elfogadta a tervezetet, amelynek alapján, az ország biztonságára hivatkozva, felülvizsgálati és vétójoga lenne, ha az Európai Unión és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláson (EFTA) kívüli cégek, főleg állami pénzalapok, legalább 25 százalékos részt kívánnak szerezni valamelyik stratégiai jelentőségű német vállalatban.

Az üzleti világ egy része - sajtójelentések szerint - bírálta a tervezetet, mert azt protekcionistának tartja.

Mint az EU brüsszeli végrehajtó szervének egy szóvivője csütörtökön elmondta, a bizottság is kérte a német hatóságoktól, hogy megismerhesse és megvizsgálhassa a tervezetet.

A bizottság azt elemzi, hogy összhangban áll-e javaslat az egységes uniós belső piac működését biztosító szabályokkal, benne egyebek között a tőke, az áru és a munkaerő szabad áramlásával.

Egyelőre nincs szó ugyanakkor hivatalos vizsgálatról. Ahhoz Brüsszel minden bizonnyal megvárja, amíg a törvényt elfogadják.

A bizottságnak kötelessége gondoskodni arról, hogy az unióban érvényes jogszabályok ne akadályozzák a belső piac működését.

A német kormány álláspontja szerint az uniós jog is lehetővé teszi tőkebefektetések megakadályozását, ha a külföldi tulajdonszerzés miatt "valós és jelentős veszély" fenyegeti a közérdeket.