Elszállhatnak a cigarettaárak

Vágólapra másolva!
Lényegében bokán rúgja a magyarországi dohányipart a kormányzat, ha valóban tízszázalékos jövedékiadó-emelést hajt végre a szegmensben, ugyanis a gyártók az utóbbi években alkalmazott 5,0-5,5 százalékos adóemeléssel számoltak - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az előző években végrehajtott adóemeléssel a legális piac úgy stabilizálódott, hogy közben Magyarország elérte az uniós adókövetelményeket. A feketepiac visszaszorult és a fogyasztás a legális márkák felé fordult.

A Magyar Dohányipari Szövetség egyelőre nem kívánt nyilatkozni, és mint Patai András, a szervezet főtitkára elmondta, hivatalosan még semmit sem tudnak az emelésről. Független piaci szakértők szerint nem lenne hasznos a költségvetésnek, ha a kabinet hozzányúlna a Medgyessy-kormány által alkalmazott jövedékiadó-politikához, hiszen akkor a költségvetési bevételek stagnálása mellett elszabadult az adózatlan termékek forgalma.

A Napi Gazdaság számításai szerint a tízszázalékos adóemelkedés nyomán a közkedvelt cigarettamárkák (MPPC) dobozonkénti ára hat hónapon belül 495-500 forintról 535-540 forintra emelkedik. Az ugyancsak kedvelt, magasabb minőségű márkák ára pedig az átlagosan 520 forintról - ezekben csak fokozatosan jelenik meg az adónövekmény - a 600 forintos lélektani határ közelébe emelkedne. A legfelső kategória ára pedig a jövedékiadó-emelés után átlépné a 700 forintot. A közkedvelt márkáknál jelenleg nagyjából 296 forint a jövedéki adó - ez a 7800 forint ezer szálankénti tételes adóból és a fogyasztói árra vetített 28,2 százalékos adóból tevődik össze.

Az alkoholnál tervezett ugyancsak 10 százalékos jövedékiadó-emelés például egy hétdecis, 50 százalékos pálinkának az adóterhét 826 forintról 909 forintra növelné. Gyors számítással kikalkulálható, hogy a Zwack Zrt. honlapján 2580 forintért kínált félliteres Unicum ára az emelést követően 2624 forintra nőne, ha a cég a teljes adónövekményt a fogyasztókra hárítja. A prémium kategóriás alkoholoknál viszont a magas kiskereskedelmi ár miatt a növekmény részleges "lenyelésével" könnyebb játszani.