Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának e hétvégi, harmadik fordulójában kerül sor az első nagy londoni rangadóra: a Chelsea a Tottenham Hotspur együttesét látja vendégül, ez lesz a hazaiak új trénere, Luiz Felipe Scolari első londoni derbije.

A hazaiak kispadján Luiz Felipe Scolari az első komolyabb megméretésére készül, míg a vendégeknek már most meg kell kezdeniük a harcot a bennmaradásért, mivel két vereséggel kezdték a szezont, és a szurkolók a nyári nagybevásárlást követően bizony nem erre számítottak.

"Boldoggá tesz a rajt, a két győzelem, ráadásul gólt sem kaptunk, de ez most teljesen más. Most egy igazi rangadó következik, ahol mindkét csapat esélyes a győzelemre" - nyilatkozta a brazil szakember.

Németh Krisztián csapata, az FC Liverpool - amely a hét közben drámai csatában nyert és jutott tovább a belga Standard Liege ellenében a Bajnokok Ligája selejtezőjéből - az Aston Villa otthonába látogat kapitánya, a kisebb műtéten átesett Steven Gerrard nélkül.

Az Arsenal hazai környezetben szeretne javítani a Newcastle United ellen, miután múlt héten vereséget szenvedett a Fulham vendégeként, a Manchester United soros bajnokija elmarad Ronaldóék péntek esti Európai Szuperkupa-döntőbeli fellépése miatt. Halmosi Péter csapata, a Hull City a Wigan Athleticet fogadja.

Premier League, harmadik forduló:

szombat:
Bolton Wanderers-West Bromwich Albion 16 óra
Everton-Portsmouth 16
Hull City-Wigan Athletic 16
Middlesbrough-Stoke City 16
West Ham United-Blackburn Rovers 16
Arsenal-Newcastle United 18:30

vasárnap:
Chelsea-Tottenham Hotspur 14:30
Sunderland-Manchester City 16
Aston Villa-FC Liverpool 17

Az élcsoport:
1. Chelsea 2 5-0 6 pont
2. Liverpool 2 3-1 6
3. Blackburn Rovers 2 4-3 4
4. Hull City 2 3-2 4
5. Manchester United 2 2-1 4
...
14. Arsenal 2 1-1 3
...
17. Tottenham Hotspur 2 2-4 0