Vágólapra másolva!
Egy egyesült arab emírségekbeli cégcsoport megvásárolta az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester City csapatát.

A hírt először egy helyi gazdasági lap tette közzé a vevő, az Abu-Dzabi Egyesült Fejlesztési és Befektetési Csoport egyik igazgatósági tagjára, Szulejman al-Fahimra hivatkozva. Az újságnak nyilatkozó al-Fahim elmondta, hogy az üzletet vasárnap éjszaka kötötték meg.

"A célunk nagyon egyszerű, ez nem más, mint hogy a Premier League legnagyobb együttese legyen a Manchester Cityből. Kezdésként szeretnénk, ha a mostani szezont az első négyben zárná a csapat" - mondta a lapnak al-Fahim.

A cégcsoport hivatalos közleményben is megerősítette az adás-vételt, melynek anyagi részleteit nem közölte, de azt kiemelte, hogy a megállapodás révén az együttessel kapcsolatos jogok a tulajdonukba kerültek.