Vágólapra másolva!
Kedden angol források kürtölték világgá a hírt, miszerint lemondott posztjáról Kevin Keegan, a Newcastle United labdarúgócsapatának vezetőedzője. A Newcastle United kedd este szűkszavú közleményt adott ki, melyben cáfolta a menesztésről elterjedt hírt.

"Kevin nagyon fontos számunkra. A Newcastle United nagyra értékeli elhivatottságát és szeretné, ha a jövőben is fontos szerepet játszana az egyesület életében" - olvasható a klub hivatalos állásfoglalásában.

Ugyan Keegan nem tartotta meg szerdai edzését, ám a klub mellett az edzőszövetség (League Managers' Association) is cáfolta távozásának hírét.

Az 57 éves szakember januárban vette át a szakmai munkát Sam Allardyce-től, azóta 21 mérkőzéséből mindössze hatot nyert meg a gárda. A Premier League mostani idényében a Szarkák három mérkőzésen négy pontot szereztek, ezzel a 11. helyen állnak a tabellán.

Angol lapok úgy tippelik, a szakítás Mike Ashley klubtulajdonos átigazolási politikája miatt történhet meg. Néhány napilap úgy tudja, Ashley úgy próbálta meg eladni a szeptember 1-jén zárult átigazolási határidőig Michael Owent és Joey Bartont, hogy nem egyeztetett Keegannel.

Ráadásul James Milner 12 millió fontért történő értékesítését követően (a szélső az Aston Villáé lett), a szakvezető azt kérte, három-négy új játékost vásárolhasson, ehelyett csak Xisco, illetve kölcsönjátékosként Ignacio Gonzalez érkezett a Newcastle-hez.