Jön az ötödik menet a gyorsaságiban

Vágólapra másolva!
A Pannónia-Ringen folytatódik a gyorsasági autós bajnokság, amelyből már csak két hétvége van hátra. A bajnoki címért folytatott küzdelem élesedik, így izgalmas versenyek várhatók.
Vágólapra másolva!

Ezen a hétvégén nem csak az off-road hívei találhatnak maguknak jó szórakozást, hiszen folytatódik a Duna Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság. A mezőny ezúttal a Pannónia-Ringre látogat el, idén már másodjára.

A tavaszi hétvége tapasztalatai alapján igen látványos versenyek várhatóak, amelyet még az is megspékel, hogy egyre inkább élesedik a küzdelem, hiszen már lassan a bajnokság hajrájához érkezünk.

A márkakupáknál van a legnagyobb esély az igazi nagy csatára, ugyanis a Seat Leon Szuperkupa és a Suzuki Swift Kupa is igen nagy létszámban képviselteti magát ezen a versenyen. A seatosoknál a tavalyi bajnok Kiss Norbert magabiztosan vezet a bajnokságban, de bizonyára a Zengő Motorsport félelmetes párosa ezúttal is mindent megpróbál a bajnok ellen. Wéber Gábor és Michelisz Norbert itt lendülhetnek át a sok megpróbáltatáson, ami az utóbbi időben a Seat Európakupán érte őket. A versenyekkel kapcsoltban nagy rejtély, hogy hogyan fog vizsgázni a Pirelli gumi, amivel az utóbbi időben rengeteg probléma volt.

Forrás: [origo]

Ehhez hasonló képekre most is van esély. A Seat Szuperkupában nem csak elől nagy a küzdelem


A suzukik versenyében Assenbrenner Tibor vezet, de Farkas Lászlónak még mindig van esélye a bajnoki címre. Ehhez azonban a Pannónia-Ringen el kéne kapnia Asit, és az sem ártana, ha valaki közéjük férkőzne. Érdekes verseny várható, amibe talán Lendvai Pistike is beleszólhat. Sajnos a Renault Clio Kupában egyelőre csak a bajnoki címért küzdő két versenyző nevezett, de a ponttáblázatban köztük a legélesebb a harc.

A kis Cliók minden bizonnyal ismét be lesznek sorolva a kistúrások közé, ahol szintén izgalmas hajrára van kilátás. Walterné Dancsó Adrienn vezeti a bajnokságot, de a tavalyi bajnok Zentai Sándor nem adta fel, így biztosan komoly rohanás lesz. A tavaszi versenyen megosztották a futamgyőzelmeket, ez Zentainak már nem elég a címvédéshez.

A nagytúrásoknál talán még ennél is feszültebb a helyzet, hiszen Walter Csaba és Rácz István egész évben fantasztikus csatát vív. A pontok alapján Walter egy kicsit elhúzott a bajnokságban, de nem engedhet ki, mert két futamgyőzelemmel Rácz egyből ott lenne a közvetlen közelében. Tavasszal ők produkálták az egész hétvége legizgalmasabb pillanatait, hiszen mindkét futamon az elejétől a végéig hajtották egymást, most is hasonlóra lehet számítani.

A formaautók versenyében újra ott lesz Chanoch Nissany, aki ismételten megpróbál megbirkózni a bajnokságot vezető Eszenyi Lászlóval. Eddig valamilyen technikai hiba miatt mindig elmaradt a nagy verseny, talán végre összejön.

A versenyhétvége már pénteken a szabadedzésekkel elkezdődik, de az időmérők és a futamok szombaton és vasárnap lesznek. A pontos programról a verseny hivatalos honlapján lehet bővebben olvasni.