Az E.On a héten egyeztet a hivatalokkal

Vágólapra másolva!
Az E.On Földgáz Trade Zrt. reményei szerint akár a héten megkezdhetik a tárgyalásokat a földgáz importárának korrekciójáról, és a felhalmozott 30 milliárd forint körüli veszteségről az energiaügyi tárcával, illetve a Magyar Energia Hivatallal  - válaszolta Tótth András, az E.ON Földgáz Zrt. szabályozási vezetője az MTI kérdésére. A veszteségnek - a beszerzési ár és a fogyasztói ár közötti különbségnek - a közüzemi (nem szabadpiaci) fogyasztói árba kell beépülnie.
Vágólapra másolva!

Augusztus végén, a gázár emelésével egy időben Daróczi Dávid kormányszóvivő bejelentette: a kormányzat teljes árfelülvizsgálatot kér annak érdekében, hogy világosan kiderüljön, a gázipari cégek vajon tényleg csak a valóban indokolt költségeket számítják-e fel a fogyasztóknak.

Az akkor megjelent miniszteri rendelet-módosítás eltörölte azt a korrekciós tényezőt, amely kisimította a negyedévek közötti importár- és árfolyam-ingadozásokat. A földgáz beszerzési ára ugyanis nem az adott negyedévi olajárhoz igazodik, időben eltolódik. Mivel a szükségesnél mérsékeltebb fogyasztói áremelés nem fedezte a beszerzési árat, veszteséget okozott az E.ON Földgáz Trade Zrt.-nek, amelyet a cég kamatmentes hitelként finanszíroz. Az ebből származó veszteség 30 milliárd forint körül van, de az október elsejétől hatályos áremelés is a szükséges mérték alatt maradt, így a vesztség tovább nőtt.

A hírek szerint a szakértők 11 százalék körüli áremelést javasoltak október elsejétől, de az energia ügyekben illetékes miniszter a lakossági fogyasztóknak 6,55 százalékkal, a nem lakossági fogyasztóknak pedig 9,4 százalékkal emelte meg a földgáz végfogyasztói árát.