Vagonbotrány után vezetési válság a MÁV Cargónál

Vágólapra másolva!
A MÁV Cargo Zrt. kedden közgyűlést tartott, ahol közgyűlési határozattal helyreállt Kovács Imre vezérigazgatói státusza, aki azonban a visszahelyezést nem fogadta el - áll a MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott keddi közleményében, amely megnevezi a MÁV Cargo új megbízott vezérigazgatóját, Átal Lászlót.
Vágólapra másolva!

A MÁV 2002-2003-as selejtvagon eladási ügyében folytatott vizsgálat új szakaszába érkezett, amelynek során a hatóságok nem találták indokoltnak a vizsgálatba vont személyek őrizetbe vételét - emlékeztet a közlemény. A MÁV Zrt. ahogyan a korábbiakban is, úgy ezután is fenntartja az ártatlanság vélelmét, annál is inkább, mert a MÁV különböző szervezetei, valamint az illetékes minisztérium is több alkalommal vizsgálták a vagoneladások ügyét és egyetlen alkalommal sem találtak bűncselekményre utaló nyomot.

"Tekintettel arra, hogy az ügyben érintettek egyike jelenleg a MÁV Cargo Zrt. vezetője, és a szeptember 2-i közgyűlés döntéseket hozott a személyét illetően, a fentiek figyelembe vételével Heinczinger István a MÁV Zrt. vezérigazgatója szeptember 9-én, kedd reggelre újból összehívta a MÁV Cargo Zrt. közgyűlését" - áll a közleményben.

A szeptember 9-i közgyűlés hatályon kívül helyezte a szeptember 2-i közgyűlés határozatait, és ezzel helyreállt Kovács Imre vezérigazgatói státusza, és igazgatósági taggá is kinevezték. Kovács Imre azonban - tekintettel a "személye körüli feszült helyzet okozta súlyos nyomásra" -, a kinevezést nem fogadta el, valamint kérte, hogy a közgyűlés vezérigazgatói munkakörét közös megegyezéssel szüntesse meg.

A MÁV Cargo közgyűlése Kovács Imre döntését tiszteletben tartva, a szeptember 2-i döntések megsemmisítésével egy időben megválasztotta Átal Lászlót megbízott vezérigazgatónak - korábbi feladatai ellátása mellett -, valamint igazgatósági tagnak. Átal László eddig a MÁV Cargo Zrt. pénzügyi vezérigazgató helyetteseként tevékenykedett. A megbízatás 2008. december 31-ig szól.

Kovács Imre munkaviszonya továbbra is fennáll kereskedelmi és üzemeltetési vezérigazgató-helyettesi pozíciójában. Völgyi Miklós a korábbi, kereskedelmi igazgatói pozíciójában marad. A közlemény szerint Heinczinger István, a MÁV ZRt. vezérigazgatója kapcsolatba lépett a Rail Cargo Austria konzorcium vezetésével, tájékoztatta őket a fejleményekről.

A MÁV Cargót 2008. januárjában megvásárló osztrák vasúttársaság kedden cáfolta a magyar sajtóban megjelent "felelőtlen híreszteléseket, amelyek arról értekeznek", hogy a vevő elbizonytalanodott volna MÁV Cargo megvételével kapcsolatban - olvasható a MÁV közleményében.