Védi nemzeti vagyonalapját Oroszország

Vágólapra másolva!
Oroszország csak a globális válság elmúltával fektet be külföldön nemzeti vagyonalapjából külföldi részvényekbe és céges kötvényekbe, közölte Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter. Kudrin szerint a globális pénzügyi válság elmúltával lesz a leghatékonyabb az orosz állami alapok eszközeinek befektetése, de úgy vélte, hogy az alapokban levő készpénz egy részét orosz piacokon is befektethetik.
Vágólapra másolva!

Oroszországban az idei év elején két részre osztották a már 157 milliárd dollárra duzzadt stabilizációs alapot: egy 125 milliárd dolláros tartalékalapra, és egy 32 milliárdos nemzeti vagyonalapra. Az alap megosztása annak a költségvetési reformnak volt a része, amelynek keretében az orosz államkincstár összes energia-bevételét mostantól az új olaj- és gázalapban gyűjtik. Ebből kap az úgynevezett tartalékalap pénzt arra, hogy a továbbiakban is - a korábbi stabilizációs alaphoz hasonlóan - szükség esetén kiegyenlítse a nemzetközi olajár-ingadozásokat, illetve az ebből eredő esetleges bevételkiesést.

A többi pénzből létrehozták a növekedésorientált nemzeti vagyonalapot (NWF), amelyet kockázatosabb befektetésekbe tesznek, ez a jövőben Oroszország szuverén vagyonalapjaként működik. Az orosz pénzügyminisztériumnak az idén október 1-ig kell megterveznie az NWF befektetési szerkezetét, addig az alapban levő összeget olyan szuverén kötvényekbe fektetik, amelynek minősítése nem alacsonyabb az "AA mínusz"-nál.

Az idei év elejéig a stabilizációs alapból is eszközöltek befektetéseket, 2006. júliustól kezdve, azóta az alap évi átlagban 10,75 százalékos megtérülést hozott. Oroszország összesen 600 milliárd dollárra tehető devizatartalékainak a fele amerikai értékpapírokban, köztük a legnagyobb amerikai jelzáloghitel- intézetek papírjaiban fekszik, írta korábban a Reuters hírügynökség. Erre tekintettel az orosz kormány a múlt héten "pozitívnak" értékelte, hogy az amerikai kormány gondnokság alá vette a két legnagyobb amerikai jelzáloghitel-intézetet, a Fannie Maet és a Freddie Macet.