Vágólapra másolva!
Kedden és csütörtökön rendezik az első mérkőzéseket a labdarúgó UEFA-kupa első fordulójában, a legnagyobb favoritnak tartott olasz AC Milan a svájci FC Zürich gárdájával találkozik.

A milánói sztárcsapat rosszul rajtolt a bajnokságban, hiszen két forduló alatt egyetlen pontot sem tudott szerezni, azaz a szurkolóknak még várniukell az idénybeli első sikerre. Csütörtökön - hazai környezetben - minden bizonnyal megszületik a várva várt győzelem, ha nem így lesz, az óriási meglepetést jelentene.

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC az ír St. Patrick's, Hajnal Tamás gárdája, a Borussia Dortmund pedig az olasz Udinese ellen lép pályára az első körben - előbbi már kedden, utóbbi csütörtökön.

A kapus Babos Gábort is foglalkoztató holland NEC Nijmegen ellenfele a román Dinamo Bucuresti lesz, míg Bodnár Lászlóék (Salzburg) a sorozatot 2006-ban és 2007-ben is megnyerő Sevilla otthonába látogatnak.

UEFA-kupa, 1. forduló, 1. mérkőzések:
kedd:
Hertha BSC (német) - St. Patrick's (ír) 18 ó
APOEL Nicosia (ciprusi) - Schalke 04 (német) 18 ó
Nordsjälland (dán) - Olimpiakosz Pireusz (görög) 18 ó
csütörtök:
FK Moszkva (orosz) - FC Köbenhavn (dán) 16 ó
Litex Lovecs (bolgár) - Aston Villa (angol) 16.20 ó
Cserno More Varna (bolgár) - VfB Stuttgart (német) 17 ó
Hapoel Tel Aviv (izraeli) - St. Etienne (francia) 18.30
Slaven Koprivnica (horvát) - CSZKA Moszkva (orosz) 18.30
Banik Ostrava (cseh) - Szpartak Moszkva (orosz) 18.45
Portsmouth (angol) - Vitoria Guimaraes (portugál) 19 ó
VfL Wolfsburg (német) - Rapid Bucuresti (román) 19 ó
Nancy (francia) - Motherwell (skót) 19 ó
Omonia Nicosia (ciprusi) - Manchester City (angol) 19 ó
Feyenoord (holland) - Kalmar (svéd) 19 ó
Hamburger SV (német) - Unirea Urziceni (román) 19 ó
Brann Bergen (norvég) - Deportivo La Coruna (spanyol) 19 ó
Slavia Praha (cseh) - Vaslui (román) 19.15
Austria Wien (osztrák) - Lech Poznan (lengyel) 19.30
Zilina (szlovák) - Levszki Szófia (bolgár) 19.30
Besiktas (török) - Metalist Harkov (ukrán) 19.30
FC Timisoara (román) - Partizan Beograd (szerb) 19.45
NEC Nijmegen (holland) - Dinamo Bucuresti (román) 19.45
Kayserispor (török) - Paris St. Germain (francia) 20 ó
Racing Santander (spanyol) - FC Honka (finn) 20.30
Sevilla (spanyol) - Salzburg (osztrák) 20.45
Sampdoria (olasz) - Kaunas (litván) 20.45
Dinamo Zagreb (horvát) - Sparta Praha (cseh) 20.45
Young Boys (svájci) - FC Bruges (belga) 20.45
Bellinzona (svájci) - Galatasaray (török) 20.45
Bröndby (dán) - Rosenborg (norvég) 20.45
Borussia Dortmund (német) - Udinese (olasz) 20.45
AC Milan (olasz) - FC Zürich (svájci) 20.45
Stade Rennes (francia) - Twente Enschede (holland) 20.50
SSC Napoli (olasz) - Benfica (portugál) 21 ó
Borac Cacak (szerb) - Ajax Amsterdam (holland) 21 ó
Tottenham Hotspur (angol) - Wisla Krakow (lengyel) 21 ó
Everton (angol) - Standard Liege (belga) 21.05
Braga (portugál) - Artmedia Bratislava (szlovák) 21.30
Maritimo (portugál) - Valencia (spanyol) 22 ó
Vitoria Setubal (portugál) - Heerenveen (holland) 22 ó

A visszavágókat két héttel később rendezik. A párharcok továbbjutói a 40 csapatos csoportkörben folytathatják szereplésüket.